Kínában évekkel ezelőtt jártam, még javában a 29. nyári olimpiai játékok előkészületeinek lázában égett a ország. Azóta bizonyára sok minden változott, ettől függetlenül olvassátok szeretettel ezt az írásomat.
A repülőút meglehetősen hosszú (8,5 óra, s nyáron +6 óra az időeltolódás). Budapestről indultunk közvetlen járattal Pekingbe. A légiutaskísérők nagyon kedvesek voltak, bármikor a rendelkezésünkre álltak, s állandóan mosolyogtak. A ruhájuk a magyar egyenruhához képest sokkal szebb volt véleményem szerint, szeretem, ha az öltözék utal az adott ország viseletére, s ez az egyenruha tradícionális jellegű volt.
Megérkezésünkkor fura látvány fogadott minket. Először azt hittük, hogy a hajnali pára lecsapódása miatt tűnik ködösnek az idő, de kiderült, hogy semmi köze az egész képződménynek sem a párához, sem a ködhöz: amit láttunk, az tömény szmog volt. A reptéren taxisok hada sorakozott. Kiválasztottunk egy nem illegális taxist, ugyanis információink szerint, ezen taxik sofőrjei jóval magasabb tarifával utaztatnak, mint hivatalosan fuvarozó társaik. A mi taxisunk nem volt a toppon (bár egy ekkora városban az lenne a csoda, ha sohasem keverednének el az emberek), elvétette az útirányt, de amint látta, hogy nem igazán talál oda, leállította a taxiórát az út hátralévő részére - vezekelvén azért, mert hibázott -, (bár itthon is így működnének ezek a dolgok), telefonált néhányat, majd igaz nagy küzdelem árán, de megtalálta az első úticélunkat, a szállást.
A kínai fővárosba némi megilletődöttséggel érkezik a magyar, hiszen eleve többen laknak ebben az egyetlen városban (13 millióan), mint nálunk a teljes ország területén. Amin meglepődtünk első körben, hogy az általunk legfoglalt szállás a 20. emeleten volt, viszont rendezett, kultúrált volt a lépcsőház, a környék, s lakás kinézete is kellemes meglepetésként szolgált. Igaz, előtte láttunk róla neten fotókat, de azért hallott már a magyar egy-két érdekes sztorit. Minden nap jött a takarító takarítani, mosott ránk, mosogatott meg ilyesmi. A lakás teljesen fel volt szerelve: beépített konyha, masszázs zuhanykabin, fűrdőkád stb. 3 szoba volt, összesen 5 ember számára. Két francia ágyas szoba és egy szimpla ágyas.
Bármerre mész Pekingben, hatalmasak a dugók szinte egész nap az utakon, mindenki össze-vissza közlekedik, a lámpákra nem igazán figyelnek. A gyalogosokat és a bicikliseket minden kereszteződésben rendőrhöz hasonló emberkék navigálják kisebb-nagyobb sikerrel. A legjobb szó az emberekre a közlekedési módjukat illetőleg (s itt elnézést kérek ezért a szóért előre is): birkák. Ekkor értettem meg, hogy miért nem vezethet az utakon csak kínai, miért nem lehet autót bérelni csak sofőrrel együtt. Szerintem a legrutinosabb magyar vezető is az első kanyar után balesetet szenvedne. Egy európai számára mellbevágó a 45 kilométer hosszúságú pekingi főutca, ahol a kétszer három sávban folyton dudál, villog a hömpölygő autókavalkád. A dudát index és gyakorlatilag fék helyett is használják. A bringások is állandóan csengetnek, akinek pedig nincs, az ordít. A zaj, s a hatalmas szmog elképesztő. Három napig az eget nem lehetett látni, sőt a nagyobb épületek tetejét sem. A buszok egyik felén fürtökben lógnak az emberek, és mint a heringek, tapadnak egymáshoz, más járatokon pedig nincs sehol egy lélek sem. Ez utóbbiak a légkondival ellátott, dupla jegyárba kerülő járművek (számunka nevetséges összeg: 2 yuan, 1 yuan=kb.26 Ft., ez 2007-es adat), amelyek üresen robognak megállótól megállóig, hiszen Pekingben a többség az olcsó, ám régi csotrogányokat választja. A metró légkondis, s csak 3 yuan (2007-es adat) megállótól, átszállástól függetlenül. A metróval könnyen átlátható a közlekedés, a legtöbb nevezetességnél van megállója. A szállásunkhoz Peking méretéhez képest közel volt a metró, néhány buszmegállóra, vagy gyalog 20 percre (bár ezt az utat csak egyszer tettük meg Zu Fuß, mivel egy kedves kínai pár a metró megállótól hazakísért minket, magyarázván, hogy nincs messze, ők is abban a blokkban laktak, amelyikben mi szálltunk meg).
Az első három nap nem mertünk tömegközlekedni, nem gondoltuk, hogy milyen jól átlátható európai szemmel is a tömegközlekedési hálózat, ezért inkább taxiztunk. Szerencsére anyagilag nem volt megterhelő a taxizás, az is nevetségesen olcsó. Az viszont többször tapasztaltuk utazásunk során, hogy a kínaiak tájékozódásból megbuknának, általában csak a saját körzetükben tudják, hogy mi, hol van, ha azt el kell hagyniuk, már nagy bajban vannak, nem túl sok helyismerettel rendelkeznek (bár sokszor azt látom, hogy itthon sem a nyelvhiány ismerete a fő gond, ha egy idegent el kell igazítani). Ahol lepottyantotta őket a gólya, ott eligazodnak szépen, de becsületükre legyen mondva, nagyon segítőkészek, egy általuk nem ismert kérdésre a választ a föld alól is megpróbálják megtudni, össze-vissza telefonálgatnak, integetnek egymásnak, s próbálják segíteni a turistát, legyen az egy taxisofőr, utcasorőr, vagy árus.
Ami (itt is) mókás volt: sokan arról érdeklődtek, hogy honnan jöttünk, s a válasz hallatán azt hitték, hogy éhesek vagyunk... Na jó, ha végig azt a kaját kellett volna ennünk, amit ők ettek bizonyára nem tévedtek volna nagyot :) Az emberek többségének akkor még fogalma sem volt hol van Magyarország, sőt Európáról sem hallottak. (De ezen is biztos sokat változtatott a náluk rendezett olimpiai játékok, s már az azóta véghez ment számos változás.) Ami furcsa volt, hogy a televízió csak kínai műsorokat vetített, s minden csatorna kínai volt. Mindenütt azt hirdették, hogy ott minden milyen szép, s minden milyen jó. Az emberek pedig láthatóan tényleg elhitték ezt, az utolsó utcaseprőtől kezdve mindenki elégedettnek, boldognak tűnik. Ami nagyon gusztustalan, hogy állandóan köpködnek az emberek az utcán. Jól előkészítik, aztán mehet… Fújjjj! Ezt nem lehetett megszokni. Viszont tisztaság van, a műanyag flakonokat külön gyűjtik az emberek, az utcán álldogáló takarítók pedig, ha nincs szemetes a környéken, kiveszik a kezedből a szemetet, s nagy zsákokba rakják. Állandóan sepregetik az utcákat, este locsolnak, s ami nagyon pozitív volt, hogy kevesen dohányoznak. Az emberek nem büdösek, nincs semmilyen testszaguk a legnagyobb melegben sem. A kínaiak nagyon megbámultak minket, többségük még nem látott más nációt (akkoriban!). Főleg a gyerekek, de ők nagyon édesek voltak. Igaz, tényleg nagyon kevesen vannak, kismamát is alig láttunk. Viszont pelenkát nem igazán használnak. A tipegő naci része nincs összevarrva. Szerencsére nem láttunk olyat, hogy éppen az anyuka, vagy apuka ölébe tette volna tiszteletét valamelyik gyermek. Egy zsúfolt buszon, vagy metrón azért fincsi lehet.
A helyi piacon vásárolni egész mást jelent, mint azt a hazai tapasztalatok alapján gondolnánk: elegáns bevásárlóközpontban ülnek libasorban az eladók, és eredeti, értékes, gyönyörű áru is bőven akad a bóvli között. Egy a közös bennük: sok minden fillérekért kapható, bár már nagyon érződik, hogy sokkal több a turista, hiszen már nem lehet olyan pofátlanul alkudni, mint ahogy hallottuk, mielőtt elindultunk. Alkudni kötelező, aki ezt nem teszi, megsérti, megalázza az árust. A zaj szinte egy idő után elviselhetetlen a piacokon, s állandóan fogdosnak az eladók, mindenki a saját pavilonjába akar berángatni, s ha valamit kinézel, s otthagyod őket, képesek utánad rohanni az áruval, vagy végig kísérni, amíg be nem adod a derekad. Nagyon észnél kell lenni, hiszen pl. ruhaneműt egyáltalán nem érdemes venni, s azok közül az áruk közül, amiket ott meg lehet kapni, már az itteni kínai piacon is hasonló áron be lehet szerezni. Mi megpróbáltunk inkább tradicionális dolgokat vásárolni. Eleinte kifejezetten élveztem az alkudozást, de egy idő után már teljesen belefáradtam. Néma már kifejezetten nyomasztott az a sok ember, ráadásul az én méretemmel nem igazán volt tekintélyem
A kajáról egyáltalán nem lehetett tudni, hogy mi micsoda. Az áruházban, ahol minden nap vásároltunk néhány gyümölcsön és grill csirkén kívül mást nem igazán ismertünk fel. Kövér, gusztustalan bogaraktól kezdve mindent lehetett kapni. A kasszánál majd megőrültünk, mert se összeadni, se semmit nem tudnak fejben, még a bankkártya lehúzásával is gond van, na és egyébként is nagyon lassúak. Ennek ellenére az emberek türelmesen álltnak a sorban, mint a bábuk. Az étel nagyon olcsó, s nagy az áruválaszték. Mi nagyon odafigyeltünk, hogy hol, s mit eszünk, de mivel elég meleg volt, inkább a folyadékfogyasztásunk volt tetemes. A tea nagyon olcsó, s finom, s rendkívül jó hűsítő. Az egyik este elmentünk Pekingi kacsázni, nagyon ízletes volt, de be kell valljam, valami sokkal extrábbra számítottunk.
S hogy milyen Peking? Mint New York és Moszkva elegye. Az amerikai nagyváros elegáns, színes felhőkarcolói keverednek az orosz főváros nagy, tágas tereivel. Az épületek közt hatalmas rések tátonganak, bár az olimpia miatt egymás után nőnek ki a földből az egyre nagyobb és nagyobb felhőkarcolók, és lakótelephegyek veszik körül a város szívét. A Hutong elég érdekes volt, számtalan ember él ott, elég rossz körülmények között. A ruhát az utcán szárítják mindenütt, még a nagyobb lakónegyedekben is. Nem nyúlnak egymás holmijához, s nincsenek lopások. Díszes cserepekben vannak kitéve az utcára a virágok. Az emberek szinte az egész életüket az utcán élik, alkalmi árusokkal van tele minden. Ott teremnek a semmiből átalakított háromkerekű bringájukkal, s már mehet is az árusítás. Az utcákon táskákból árulják a Rolexet (naná, hogy hamis, de többségét nem lehet megkülönböztetni az eredetitől), valamint képeslapot, útikönyvet stb.
A Tiananmen tér (a mi büszkeségünk, a Hősök tere méretét nyugodtan beszorozhatjuk tízzel), amelynek közepén ott emelkedik a Mao Ce-Tung mauzóleum, ahol ma is naponta több százan állnak sorban azért, hogy vethessenek egy pillantást az 1976-ban elhunyt vezető bebalzsamozott testére. Mindenki áhítattal fotóztatja magát, emberek százai kígyóznak az egész téren, nem tudsz egy nyugodt lépést tenni úgy, hogy ne botlanál valakibe, vagy ne rohanna utánad szintén egy árus. A tér szélén, a Tiltott Város, a császárok egykori lakhelye bejáratánál pedig ott lóg az egykori hős vezér képe. Szerencsére még első nap kilátogattunk, igaz ránk sötétedett, de mire legközelebb arra tévedtünk, már az egész épület fel volt állványozva.
Számunkra a legnagyobb élmény a nagy fal volt. Nagy része hegyvonulatokon húzódik úgy, hogy a külső oldalon meredek sziklák vannak. A falon nyíllövésnyi távolságra egymástól bástyákat, erődítményeket és az ellenség esetleges támadásaira füsttel és tűzjelekkel figyelmeztető jelzőtornyokat építettek. Minden bástyában árusokkal találkoztunk, akik mindenféle hűsítőt árultak, ami nagyon hasznos volt, mivel szinte elviselhetetlen volt a hőség. Mindenütt ott "parkoltak" a szamarak, s várták az estét, hogy gazdájukkal visszatérhessenek lakhelyükre. Napok után itt láttunk először napot, s az égboltot. Mivel távol esik a várostól, itt már nem lehetett érzékelni a mindent beborító szmogot.
A Nyári Palota Peking központjától 15 km-re északnyugatra fekszik. Ezt az utat busszal tettük meg, szerencsére ezen a távolságon már a légkondis változat üzemelt, kevés utassal. A palota összterülete közel 300 hektárt tesz ki. A nevezetesség három részből, a Hosszú élet hegyből, vagyis a Wanshou-hegyből, a Kunmin-tóból és a pavilon együttesekből áll. A tó a Nyári palota összterületének háromnegyedét teszi ki. A palotákban, pavilonokban, pagodákban, tornyokban és más épületekben összesen több mint 3000 helyiség található. El bírjátok képzelni, egy teljes nap kellett hozzá, hogy bejárjuk, de ígyis kihagytunk több helységet, ahol kiállítások üzemeltek, mert egyszerűen képtelenség volt végignézni mindent.
Az Ég temploma szintén egy teljes napos program volt. A Ming és a Qing császárok központi templomegyüttese. Az egyetlen olyan hely, amelyet a kínai császárok gyalogosan közelítettek meg. Több templomrészből áll: a Nap temploma, a Föld temploma, az Ég temploma. Az Ég templomának nevezetessége, hogy egyetlen fém kötőelem sem található benne. Területe négyszer akkora, mint a tiltott városé. Az égtemplom déli részének fala a négyzetalakú, északi részénak fala pedig félkör alakú, ez összhangban van az őskínaiak olyan felfogásával, amely szerint az Ég köralakú, a Föld pedig a négyzet alakú. Huangqiong pavilont egy kör alakú fal övezi, amelynek a visszhang-falnak neveznek. Ez a fal egy csodálatos építmény, hiszen két ember elég messziről halkan is beszélgethet egymással a visszhang-fal két oldalán. Az emberek ellenére ott ordítoztak, szóval annyira nem funkció szerűen használták. Olyan volt, mint egy hatalmas bábeli zűrzavar.
Egy másik napot a Pekingi állatkertre szántunk. A pandák nagyon édesek voltak. Ami elég rossz érzés volt, hogy nem igazán tartják jó körülmények között az állatokat. A hely, ahol élnek, kicsik, büdösek, s nem nagyon volt friss vizük és ételük. Viszont a fő látványossága az állatkertnek, az akvárium fantasztikus volt. Megnéztünk egy delfin show-t, s volt szerencsém megsimogatni egy delfint is. Sajnos úszni nem lehett velük, de ezt majd bepótolom egy másik utazáson, más országban, ha lesz rá lehetőség.
Én nem tudom, hogy az utazási irodák által szervezett utak milyenek lehetnek, de nekünk ez a tíz nap is kevés volt. Tervben volt, hogy elmegyünk Sanghajra, de néhány nap után be kellett látnunk, hogy egyszerűen képtelenség. Hiszen akkor Pekinget meg sem tudtuk volna nézni rendesen. Remélem, hogy lesz még lehetőségünk ebben az életben, hogy újra elmenjünk, s akkor Pekingen kívül másról is be tudunk majd számolni.
Néhány aktuális információ mielőtt neki vágnál egy ilyen útnak:
S hogy megint haza beszéljek egy kicsit:
Az utazásra feltétlenül vigyél magaddal Drags Imunt, amely erős baktérium-, vírus- és gombaellenes, valamint antioxidáns hatású. (Bővebb információ: http://www.energyklub.hu/hu/menu_x825x.asp)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.