Kicsiny falum, ott születtem én...

Egy számomra különleges helyen nőttem fel, abban az időben, amikor az emberek még állatokat tenyésztettek, kertet műveltek, s a rádióból harsogott a Szabó család. Gyermekkorom minden nyarát nagyszüleimnél töltöttem Szegiben. Ez az apró település mindössze háromszáz lelket számol a Bodrog partján. Közép-Európa legnagyobb pincéje található ebben a községben. A táj magával ragadó volt, s az aprócska utca is, amin éltek. Az út mentét mindenütt cseresznye-, és meggyfák látványa tette széppé. Tavasszal hófehérré váltak a fák, majd a fehér szirmok, ha felkerekedett a szél beborították az utcát. Olyan volt, mintha havazna. Aztán vérvörösre változott a termés, minden gyermek a gyümölcsöt a fülére aggatta, s mutatta az újonnan szerzett „ékszert”.

Ősszel aranyba borultak a fák, s télen kopárrá vált az utca, de a gyerekek zsivaja évszaktól függetlenül betöltötte a tájat. Az egyik parton a Bodrog kanyargott némán, a másik oldalon a hegyoldal tündöklött a nap fényében. Az „Isteni nedűt” adó hegyek is pompázatosan változtatták színűket évszakról évszakra. A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét, s végig kísérte a nagyszüleim életét is. A görög épületdíszek szőlőindát mintáztak, Homérosz is dicsérte a ciprusi bort. Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege. Apró gumicsizmáinkkal tapostuk a szőlőt, puttonyba gyűjtöttük a fürtöket, s hosszas munkával szemezgettük a kincset érő aszú szemeket. Ezen a környéken tényleg olyan volt, mintha megállt volna az idő. A hegymászás már gyermekként is gyönyörködtetett, valamint a víz szeretete. A Bodrog nyugalmát kompok haladása zavarta meg, s ha megáradt, akkor elöntött minden földet, amíg csak a szem ellátott. A víz szerelmeseinek ma is kedvenc helye, több vízitúrát is szerveznek erre a környékre. Az élővilág a mai napig csodás látványt nyújt.

A szomszéd település Bodrogkeresztúr, amely már a történelmi ókorban is lakott volt. Az erről tanúskodó és az ásatásoknál feltárt leletek a Nemzeti Múzeumban találhatók. A településnek a XVI. században mezővárosi rangja volt, nyomdával, saját törvénykönyvvel, pallosjoggal. A megélhetés alapja a szőlő- és borkultúra, illetve a borkereskedelem volt. Nagy számban éltek zsidók, ezért valamikor „Kis-Palesztinának” nevezték. Itt zajlott az 1848-49-es szabadságharc egyik döntő ütközete Klapka György honvédtábornok vezetésével. Sokszor játunk gyalog a két település között, mivel a nagyszüleim a két vasútállomás között éltek. Bodrogkeresztúrról Szegi felé két oldalon kukoricások, napraforgótáblák gyönyörködtettek, télen pedig csipegethettük a dércsípte kökényt és csipkét. Az út szélén szomorú Krisztuskereszt dicsérte az Urat, s vigyázott az arra járókra. Ekkor jelentek meg az első Ladák, Skodák az utakon, de nagyon sokan inkább a lovat választották, a kocsijuk elé kötötték, s vágtáztak a műúton tova. Ez a jószág volt sok embernek a mindene, szántottak, szállítottak a segítségével. Az út szélén tehenek legelésztek, s „Bodri” kutya ugatott a távolból.

Szerencsnek hívják azt a várost, ahol életem többi, nagyobb részét töltöttem. Itt születtem, ide jártam iskolába. Erről a helyről először mindenkinek a csokoládé jut az eszébe. A várost évtizedeken át belengte a csokoládé és a cukorrépa illata. Ez az illat az, ami beleivódott minden szerencsi szaglószervébe. Minden gyereknek volt valakije, aki ott dolgozott, valamelyik gyárban. Egy nap háromszor a gyár kürtje jelezte, hogy mikor indul a műszak. Mindennek megvolt a rendje. A cukorgyárat 1889-ben építették. 2008. március 10- ét fekete betűkkel jegyezték be Szerencs, illetve az évszázados hagyományokkal rendelkező hazai cukorgyártás krónikájába. Ezen a napon délelőtt 11 órakor jelentette be Pokol Balázs, a Mátra Cukor Zrt. igazgatóságának elnöke, hogy a német Nordzucker befejezi Magyarországon a répacukorgyártást és bezárja utolsó, még működő magyar gyárát, a szerencsit is.

Viszont a most is álló Cukormúzeum meglátogatásának keretében nagyon sok mindent megtudhat az ember a cukor történetéről. Ez a gyár Európa legnagyobb cukorgyára volt, majd 1923-ban felépült a csokoládégyár is. Ez a kis település az évszázadok során volt, hogy elveszítette városi rangját, de ahogy az iparosodás megindult visszanyerte. Talán sok emberben megmaradt a látvány, amit egy nagyszerű magyar filmben láthatott - kevesen tudják, hogy ezt a filmet még Oscar-ra is jelölték, mint legjobb külföldi filmet -, a film első jelente egy árvaházban játszódik, ahol az igazgató (Oszter Sándor) örökbe ad egy kisfiút egy Tisza menti faluban élő zsidó házaspárnak (Zenthe Ferenc és Temessy Hédi). Ez az árvaház az egykori községi fürdő épülete Szerencsen, amit napjainkban restauráltak, szecessziós stílusú, wellness fürdőként működik napjainkban. Salétromos, kénes, jódos-vasas vizét a középkor óta használták gyógyításra.

Ez a város tele volt nagyszerű tanárokkal, mindannyian imádtunk kisdobosnak és úttörőnek lenni. Versengtünk azért, hogy ki lesz a legjobb tanuló az osztályban, s a tanulás nem kényszer volt, hanem egy érdekes és színes játék. A fenyvesben, a patakparton mindig voltak programok, például főzés, számháború. A gyerekek mindenféle szakkörre járhattak, báboztunk az Úttörőházban, néptáncoltunk, énekeltünk, szavaltunk, s elmaradhatatlanok voltak a sportnapok. A tiltás ellenére mindig fényesre korcsolyáztuk a Várkert tavának befagyott vizét, nyáron pedig orvosi piócát horgásztunk. Ezt mindazon idő alatt tettük, amíg az iskola után a hittanra igyekeztünk, s vártuk a Tiszteletes Urat. A templom római katolikus plébánosa Tóth László amióta az eszem tudom. Őt az ott élő ma már felnőtteknek, időseknek sem kell bemutatni, generációk hosszú sora nőtt fel a tanításán.

Szerencs városát a szőlőtermesztéséről világhíressé vált Hegyalja kapujának nevezik, sok nevezetessége közül a belterületén emelkedő Rákóczi-vár a kirándulók egyik kedvelt célpontja.

Innentől egy kissé saját számizére formálva Szerencs város történetébe avatom bele a kedves olvasókat. 1605-ben Szerencsen volt az országgyűlés, itt választották Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé. Halála után 1607-ben a vár tróntermében választották erdélyi fejedelemmé Rákóczi Zsigmondot.

A vár környékét ekkor mocsaras terület borította, majd az itt élő birtokosok barokk kastéllyá alakították át. A várat övező hajdani várárkot feltöltötték, parkká alakították, régi képeslapok őrzik még az eredeti látványt.

Ma már csak egy kis tó jelzi, hogy itt valaha vizes árok volt. A közepén egy szökőkút látható, amelynek csobogásának hangja belengi a környéket. A vár zárt, négyszögű tömböt alkot.

Jelenleg a szerencsi várban látható a Zempléni Múzeum képeslapgyűjteménye, de egyik részében szálloda is üzemel, ahol megszállhat a városba látogató, valamint a városi könyvtárnak is ezen épület ad otthont. A várkert koncertek vendéghelyévé válik a nyaranta, valamint a közeli általános iskola ad otthon a Gazdanapoknak, melynek számos látogatója van.

A város soron következő nevezetessége a Református templom, amely Gótikus, 1595-ben újjáépítették, 1791-ben átalakították, akkor nyerte el mostani formáját. A templom közepén áll Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és felesége, Gerendy Anna késő reneszánsz síremléke. A síremlék alatti kriptában a neves halottak földi maradványai üveggel fedett urnában vannak, ez a mai napig megtekinthető. Még ma is borzongva gondolok vissza a látványra, ami lent fogadott. A római katolikus templom a vár mellett található, a város főutcáján.

A XVII. században, amíg a szerenecsi katolikusoknak nem volt temploma, a hívek a várban lévő kápolnába jártak istentiszteletre. A mai templom az 1700-as közepén épült meg barokk stílusban, ezt az épületet is napjainkban restaurálták. Az egykori értékes barokk berendezése nagyrészt elpusztult.

A templom előtt látható Nepomuki Szent János XVIII. században készült szobra. Az épületet 1764-ben szentelték fel, búcsúja Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án van, a városban élők manapság Mária napi búcsúként emlegetik.

Az Árpád-hegy lábánál fekszik a görög katolikus templom. A XVIII. század elején a hadi események és a járványok következtében lecsökkent Szerencs lakosságának száma. Rákóczi Julianna a birtokában lévő megüresedett telekre ruszinokat hívott. 1715 -ben a betelepültek kérvénnyel folyamodtak úrnőjükhöz, hogy engedélyezze nekik az anyaszentegyházzá alakulást. 1716-ban Rákóczi Julianna teljesíti a szerencsiek kérelmét, támogatásával görög katolikus parochia létesült, és templomot is emeltek. Az épület feltehetően 1700-as évek végére nyerte el jelenlegi késő barokk formáját.

Szerencs modernkori épületei is említésre méltóak: a Népház, a Bolyai János Általános Iskola új épületszárnya, az új Katolikus Templom valamint a település új látványossága, a világörökségi kapuzat is érdekes látványt nyújt, Makovecz stílusban épültek.

Az Árpád-hegyről az egész környék látható. A monda szerint Árpád vezér ezen szavakat mondta a hegyen: „Ma ád (ebből származik Mád neve) Isten szerencsét (Szerencs) e tájon (Tállya) Ond (Ond) és Tarcal (Tarcal) vezéreknek”A hegyről további települések is láthatóak, mint Tokaj, Mezőzombor, Prügy, Bekecs, Monok és még sorolhatnám.