Szombaton, 2011. október 29-én indultunk egynapos buszos kirándulásra a Myrafalle vízeséshez és Steinwandklamm szurdokhoz, amely Alsó-Ausztriában, Bécstől nem messze található.
Az ébredés elég nehezen ment. Valami rossz beidegződés lehet az embereknél - így nálam is -, ha tudod, hogy korán kell kelned, biztos nem fekszel le időben. Néhány óra alvás után, nagy kapkodások közepette indult a nap. Még egy utolsó ellenőrzés, hogy meg van-e mindenünk (váltó zokni, fejlámpa, kamásli, étel, ital, pénz stb.), s itt állt a taxi a ház előtt. Háromnegyed ötkor ott gyülekezett a csapat a Déli pályaudvar közelében lévő Mercure Buda szálloda előtt, ugyanis innen indult útjára a buszunk. Az indulás kissé elcsúszott, mert egy vidékről érkező utas-pár vonata késett, s meg kellett várnunk őket. Gondoltuk sebaj, az autópályán úgyis behozza a busz a lemaradást, s terv szerint néhány óra múlva már a vízesésnél túrázunk. A kezdeti apró kényelmetlenség után megkezdtük utazásunkat Ausztria felé.
Próbáltunk aludni a buszon, de sajnos nem jött álom a szemünkre. Hamarosan kivilágosodott. A busz először a 43. kilométernél található Óbarok pihenőhelyen vett fel további utasokat, majd Tatán a Remetességi-pihenőnél található Shell kútnál. A busz még egyszer megállt az utazás során, itt mindenki kinyújtózhatott. Csendes társaság gyűlt össze, az utazás kellemes volt.
Féltíz körül értünk a Myrafalle vízesés melletti parkolóhoz. Mindenki felvette a felszerelését, magához vette hátizsákját, fényképezőgépét, s megkezdtük a túrázást.
Hamar a vízimalomhoz értünk. Itt kellett a belépőjegyet megváltani. Fából ácsolt híd vezet végig a lenyűgözően szép és vadregényes vízesés mellett és felett.
A látvány magáért beszélt, kisebb-nagyobb vízesések tarkították utunkat, hol sebesen szaladt a patak, hol csak csordogált. Alattunk néhol nem volt más, mint a mélység, fölöttünk a magasban tornyosuló sziklafalak.
Mivel ködös-páros időjárás jellemzi az őszt, így a lépcsők és kövek nedvesek voltak. A hidak egy részét minden évben úgy tudom, hogy újjáépítik, mert a tavaszi áradáskor megsérülnek. A zuhatag alján és tetején is van egy-egy tó.
A Myra folyó az Unterberg (alsó-hegy) földalatti tavából táplálkozik. A kis patakocska először Kranerwirt-nél bukkan a felszínre, majd ez után ömlik a mélybe elképesztően nagy sebességgel és morajjal, s hömpölyög végig a magas sziklafalakon. Egykoron több malom és gyár is használta azt a természetes energiát, amit turbinák segítségével állítottak elő a víz segítségével.
Kicsit lemaradtunk a csoporttól, hogy kedvünkre nézelődhessünk és lemászhassunk a kristálytisztának tűnő vízhez. A kövek tövében apró béka pihent, a moha megtapadt a sziklák falán, s páfrányok csüngtek a magasból alá. A falevelek aranyló színe beragyogta a tájat, ezzel valami plusz varázst adva a tájnak. Csendes, friss levegőjű környék, távol a nagyvárosok zajától. Mintha egy leheletnyi édeni csodát kaptunk volna ajándékba.
A hidak megtétele után egy könnyed sétával értünk el a Steinwandklamm-hoz, a kőfal kanyonhoz. Az útvonalon egy idő után létrákon lehetett tovább haladni, s itt felmászni az átjáró barlangokhoz. Az egyik igen nehéznek volt beharangozva, de hamar kiderült, hogy egy egyszerű hosszú létra, amin fel kellett mászni. Azok, akik ezt a hosszú létrát nem vállalták, fel tudtak kapaszkodni egy kevésbé hosszú, illetve meredeken beállított létrán is, így más útvonalon jutottak fel a hegy tetejére.
A Kőfal kanyon része a Türkenloch avagy Töröklyuk nevű barlang. Nevét arról kapta, hogy az 1638-as török ostrom idején a lakkosság itt keresett menedéket. Ez a sötét barlangfolyosó kb. 20 méter (ha valaki tud pontosabb adatot írja meg nekem). Csak egy kis részen sötét a barlang, ugyanis kb. 8 méter megtétele után már beszűrődik fentről a fény, így ha valaki fejlámpa nélkül vágott neki ennek a kalandnak, az sem csetlett-botlott sokáig a sötétben. Az első dokumentált említése a barlangnak 1884-ben történt, s 1927-ben építették ki a turisták számára. A Steinwandklamm az egyik legvadabb kanyon Alsó-Ausztriában. A barlang másik oldalán kijutva nagyszerű kilátásban volt részünk. Itt megpihentünk egy kicsit, majd Pernitz-be sétáltunk, ahol várt ránk a busz.
Az erdő lenyűgöző, a fák levelei berozsdásodtak, így színpompássá vált a táj. Az emelkedők könnyen járhatóak voltak. Mondhatni, hogy a túra könnyű, mintsem fárasztó. A szemet gyönyörködtető természeti csodák, a kristálytiszta víz, a friss levegőn elfogyasztott elemózsia, a madárcsicsergés, mind-mind olyan élménnyel gazdagított, amely örökre benne marad az emlékezetemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.