Következő bázisunk Sarande volt. Ekkora már egész szétszakadt kis csapatunk, a további útvonal eltérő volt, csak a bázis – a közös szállás -, tartott minket össze. Sarande a fenséges Pantokrator-hegy lábánál Dél-Albánia kikötővárosába a Jón-tenger partján. Az Albán Riviéra déli végpontjaként kedvelt üdülő hely, komp járat köti össze a közeli Korfuval. Sarande nappal csendes város, éjszaka viszont feléled. Szórakozó helyek, éttermek, fagylaltozók tarkítják a partot. Volt is szerencsénk egyik este egy jó kis közös mulatozásra és táncra. Az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek, figyelmesek, könnyen barátkoznak. Saranda egy nagy ütemben fejlődő kisváros, gyönyörű tengerparttal, gombamód szaporodó, több emeletes szállodákkal, rendezett épületekkel. A külvárosi rész viszont lepusztult, apró szűk utcákban, néhol romos, szürke épületekben, bódékban élnek az emberek. A város szívében találtunk szállást, amely nagyon kényelmes volt. Az aljában volt egy kis nappali szerű terem, ahol hideg üdítő és alkohol fogyasztására volt lehetőség. Néhány lépésre több étterem is volt mellettünk, ahol mindenféle helyi étel között válogathattunk, a gyros isteni volt, a joghurtos öntet különös finom volt rajta, enyhén sós.
Saranda tengerpartja inkább köves-kavicsos, úgyhogy érdemes gumi cipőt, papucsot vinni magunkkal, ha be szeretnénk menni a vízbe. A lakosok – s itt az egész Albán területet is említhetném, nem csak Sarande-t -, hitvallásuk szerint általában muzulmánok vagy görög-katolikusok. Majdnem minden településen található mecset. Sarande városában is napi ötször szólalt meg a minaretből a müezzin. Ez olyan hangerővel szól, hogy az egész város összes zaját elnyomta. Teljes biztonságban éreztük magunkat itt - s egész Albániában -, náluk még él a vendégjog. Amiről nem találok információt, hogy miért, de van egy szokás: medvét tesznek/kötöznek/függesztenek a házak tetejére. Ez a medve lehet kabala, szobor, vagy bármi. Állítólag megvédi a házat és lakóit a rossz szellemektől. A fiatalok egész jól beszélnek nyelveket, a kedvenc éttermünkben a pincérek pl. angolul és olaszul kiválóan beszéltek, de meglepetésünkre még néhány magyar szót is tudtak. A közlekedés itt is kaotikus, többször volt, hogy kerülgettük egymást az úton, pedig motorral nem olyan nehéz a közlekedés. Sokszor alig másfél sávon megy a két irányú közlekedés. De igazából ennyi nap után már teljesen megszokta az ember ezt.
Sarande (mint fentebb már említettem) bázisként szolgálta utazásunkat, ide tértünk vissza esténként. Egyik nap Burtint felé vettük az irányt, amely nincs messze. Föld út vezetett egy szakaszon, de ez egyáltalán nem okozott gondot nekünk. Gyönyörű öblök, kisebb szerpentinek tarkították utazásunkat errefelé is. A motort az összes cuccunkkal biztonságban kint hagyhattuk a világörökség részét 1992 óta képező történelmi épület együttes körül. A belépőt megváltásakor a pénztáros megengedte, hogy a sisakunkat és védőruhánkat ott hagyjuk nála. Ez a hely a Jón-tengert a Butrinti-tóval összekötő Vivari-csatorna parján fekszik, szemben Korfu szigetével. Ez a város az ókorban Buthroton néven a görög Épeirosz, majd, mint Buthrotum a római Epirus provincia jelentős városa volt.
Butrint látnivalói: épületei az elmúlt kétezer év történetének valamennyi korszakát megidézik. Az epiróta és görög időkről tanúskodik a Kr. e. 4. századi Aszklépiosz-szentély, a széles promenád az Oroszlán- és a Szkaiai-kapuval, valamint a száz évvel fiatalabb színház. A római uralom korából fennmaradt egy 1–2. századi mozaik padlós fürdő fűtő teremmel, valamint egy gymnasium (testgyakorló hely) ugyanabból a századból. Az ókeresztény kor tanúi a már említett bazilika és a mozaikpadlós keresztelőkápolna, valamint egy helyi nemesember 5. századi lakóháza, a Trikonk-palota. A Velencei Köztársaság idejéből a 18. századi őrtorony, és a magaslat tetején lévő kastély. Igazi kis idő utazásban volt részünk itt.
Nagyon szép állapotban maradt fent a görögkori színház (fotó később).
Egy ókeresztény keresztelőkápolna romjai fennmaradtak (fotó később).
Félszigetének közepén egy középkori vár van, nagyon hangulatos az egész hely. Innen látható az Ali Tepeleni pasa vára a csatorna túlpartján, ami sajnos valamilyen okból nem látogatható.
Butrint gyönyörű fás területen fekszik, a citromfák illata belengte a környéket, valamint hatalmas kaktuszok emelkedtek ki a tájból.
Sarande és Butrint között nagyon elszaporodott az illegális építkezés. Ezért nagyon sok házat láttunk, amelyek le voltak rombolva, a törmelékek ott voltak hagyva, csúfítva az összképet. Olyan érzése volt az átutazónak, mintha valami hatalmas földrengés rázta volna meg a környéket. Ezeket a házakat az 1997-es anarchia idején építették, majd mikor helyreállt a rendszer, akkor a hatalom úgy döntött, hogy nem szab ki súlyos büntetéseket, hanem egyszerűen odamennek és az egyik támasztó oszlopot kiverik. Azóta pedig így vannak, hiszen mit is lehetne kezdeni ezekkel? Mondjuk, ha már lerombolták őket, az eltakarításukról is gondoskodhattak volna. A másik kategória a félkész házak csoportja. Valószínűleg így nem kell annyi adót fizetni, ezért van sok épület 80-90%-os állapotban.
Következő nap ugyanazon az útvonalon indultunk el, immár Korfu felé vettük az irányt. Elhagyva Butrintot egy kis lélekvesztővel vittek át minket a Butrinti-tavon, majd még bal kézre egy pillantást vethettünk Ali Tepeleni pasa várára, s lassan búcsút intettünk Albániának. Újabb kanyargós, úttalan utak következtek, mintha csak a végtelenbe vettük volna az irányt. Néhol birkák keresztezték az utunkat, néhol nem volt semmi, csak a nagy puszta, a végtelen, hegyek között. Az Albán-görög határátkelőt egy kisebb épület tarkította. Itt emberek várakoztak, ki gyalogosan, ki kerékpárral, ki rozoga autóval. De volt olyan ember is, aki éppen a birkáját vitte pórázon valahová. Viszonylag gyorsan haladt a sor, így hamar átléphettünk a görög területre. Innen a kikötő már nem volt túl messze, viszont hogy melyik állásról indul a komp, annál nehezebb volt megtalálni. A kompozás kellemes volt, a látvány magáért beszélt.
Korfu viszonylag kis területen található, úthálózata nagyon jónak mondható.
Korfu viszonylag kis területen található, úthálózata nagyon jónak mondható. Korfu (görögül: Kerkyra) Görögország legészakibb szigete. A Jón-tengerben található, és csupán 2 és fél kilométerre fekszik Albániától, komppal körülbelül 75 percre. A sziget Kr. e. 750-ig még a kontinens része volt, csak ekkor szakadt el tőle.
A kicsike termékeny félszigeten álló város két részre tagolódik – a déli Garítsa városrészre, és az északira, amit Áyios Nikólaosnak neveznek. Az északi városrész legmagasabb pontján áll a velencei erőd, melyet egy sajátos, védelmi célokat szolgáló vizesárokkal leválasztottak a szigetről. Ez az északi rész az óváros, mely az évszázadok során alig-alig változott – inkább csak kialakult, mintsem kiépítették, és ma már toldozott-foldozott szűk utcácskái csak a gyalogosok számára járhatóak. Kicsi üzletek, kávézók és éttermek tarkítják az utcákat. Mindezekkel párhuzamosan változott is a város, és manapság magán viseli az összes itt megfordult hódító kultúrájának sajátos jegyeit. A kanyargós, macskaköves utcácskák jellemzik, melyeket a velenceiek által épített 3-4 emeletes gyönyörű házak szegélyeznek.
Vannak homokos és aprókavicsos partszakaszok, természetes és kiépített strandok, eldugott, vagy éppen felkapott, nyüzsgő fürdőhelyek is, tehát ilyen szempontból is a sokféleség jellemzi a szigetet. A fehérre meszelt házak, és a tündöklő virágok látványa lenyűgöző tud lenni.
A következő Albán uticélunk Gjirokstra vára volt. Rendezett, szép út vezet fel a vár kapujához. Gjirokastra hagyományos, palakővel fedett boltíves kőházai, szűk, macskaköves utcái sajátos légkört adnak a városnak. Mintegy kétszáz lakóház és a 17. században épült, majd az 1872-es tűzvész után újraépített bazár áll védettség alatt. Enver Hoxha szülőháza ma néprajzi múzeumnak ad otthont (a demokratikus fordulatig a felszabadító harc múzeumaként működött. A városka fölé magasodó 18. századi fellegvár jó állapotban lévő falai és saroktornyai uralják a városképet. A várban fegyvermúzeum található (ágyúk, tankok), de itt állították ki például az Albán Néphadsereg dicső hadizsákmányát, az albán légtérbe tévedt, 1957-ben lelőtt amerikai Lockhead T–33-as vadászrepülőt. A várudvarban óratorony, egykori börtön, szökőkút, istállók, és a pódium, amelyen évente-kétévente fellépnek a Nemzetközi Albán Folklórfesztivál résztvevői. (forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gjirokastra)
Fentről a várból szép kilátás volt a városra és a mellette húzódó hegyvonulatra. A vár belső udvarát nem őrzik szigorúan, így az ember kedvére felmászhat rá, sétálhat a belső udvaron. A környezete rendezett és tiszta.
