Horvátország - Vodice

Horvátországról már van itt egy írásom, de mivel ez a nyaralás igazán közel állt a szívemhez, úgy döntöttem megosztom veletek, Dalmáciai nyaralásomat Vodice-ben. Vodice Budapesttől 680 kilométerre fekszik. Vodice a horvát voda, vagyis víz szóból kapta a nevét. Ezzel a Vodice környékén található bőséges édesvíz készletre és jól megművelhető termőföldekre szerettek volna utalni a névadók. Négyen, jó barátok vágtunk neki az útnak. Budapestről késő este indultunk, kevés csomaggal, némi pénzmaggal, amit nevezetesen Kuna-nak hívnak. Megközelítése könnyű, végig autópályán tudunk levezetni, csak az utolsó néhány kilométert kell helyi úton megtenni. A horvátországi autópálya nagyon jó volt, majd a hegyi utak teljesen elringattak, s az éj leple alatt végig aludtam az utazást. Szállásunk egy kedves vitorlás hajón volt, amin az éjszakákat is töltöttük, a vodicei yachtkikötőben. Másnap reggel láttuk meg csak igazán, milyen kedves helyre érkeztünk. A kikötőben rengeteg hajó állt katonás sorrendben. A különféle nemzetiségű emberek nagy szeretettel üdvözöltek minket a hajósok társaságában, a kikötőkben uralkodó életformát és íratlan szabályokat hamar megtanultuk. A helység széleskörű idegenforgalmi kínálattal, szórakozási lehetőségekkel és rokonszenves helybéliekkel volt tele. A középkorban a török elleni védekezésképpen a házakat szorosan egymás mellé építették, várfalat húztak Vodice köré és őrtornyokat építettek. Ennek a hangulata a mai napig megmaradt, a városban történő séta egyenlő volt egy kis időutazással, mivel a szűk sikátorok labirintusa a mai napig megmaradt. A kis szűk utcácskákon sétálgatva még mindig felfedezhető az egyik őrtorony (a másik kettőt és a várfalakat már elbontották). A reggelit az egyik közeli kis étteremben fogyasztottuk el, ahol helyi ételek széles skálájából válogathattunk. A sétányon számos étterem és vendéglő várja az odalátogatókat. Majd elhagytuk a kikötőt, igazi vitorlázó időben haladtunk, a reggeli nap még nem volt meleg, inkább csak szívet és lelket melengető. A nap ragyogóan sütött, fénye táncolt a tenger vízén. A tenger illata és színe kellemes érzést keltett bennem. A tengeren volt olyan pillanat, amikor nem találtunk szavakat csak csillogó szemekkel néztünk egymásra, nem szóltunk egymáshoz, de tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk mindannyian. Utunk során meghitt kis öblöket láttunk, valamint fürdésre alkalmas homokos partszakaszokat. Az ebédidő az egyik utunkba került szigeten ért minket, itt megkóstolhattuk a fenséges fekete kagyló ízét, majd teli pocakkal újra útra keltünk. Vodice óvárosában csak kisebb sétát tettünk, de nagyon kellemes volt. A késő esti, éjszakai szórakozást nem hagytuk ki, trendi kávézókba, diszkókba és más zenés klubokba tévedtünk be az este során. Reggel arra ébredtünk, hogy csendesen kopog az eső a fedélzeten. Kibújtam a kabinból, s csodás látvány fogadott. A móló végén hatalmas szivárvány pompázott a felkelő nap fényében, valamint a környéket belengte a leander illata.

A napok gyakorlatilag ugyanúgy teltek. Napozás a fedélzeten, nagy beszélgetések, hallgatag pillanatok, s pihenés a tenger lágy ölén. Az utolsó nap reggelén fájó szívvel indultunk vissza Budapestre. Egy kora reggeli időpontot választottunk. Hamar elértük a "kis horvát Rómakénk" emlegetett Zadart, amin akkor csak átutaztunk. Csak most láttam, hogy milyen mesés helyen száguldottunk érkezésünk éjjelén. Átkeltünk kisebb-nagyobb hegyeken, viszont a szerpentinek rémisztőek voltak egyes helyeken, melléjük nem ártott volna szalagkorlátot telepíteni, talán kevesebb balesetet és lezuhant autót láttunk volna. A kiégett házakból illetve a golyónyomokból a falakon még láttuk, hogy évekkel ezelőtt erre háború folyt, valamint borzalmas volt látni az út menti sírokat. De összességében csodás nyaralás volt, s nagy boldogsággal töltött el, hogy újra ebben a szomszédunkban is évek óta béke és nyugalom honol. Az eredetileg halászfaluként funkcionáló Vodice egy igazi turista-paradicsommá nőtte ki magát, ha tehetitek látogassatok el Ti is ebbe kellemes városba és hajót bérelve járjátok be a környéket a tengeren keresztül.

Kicsiny falum, ott születtem én...

Egy számomra különleges helyen nőttem fel, abban az időben, amikor az emberek még állatokat tenyésztettek, kertet műveltek, s a rádióból harsogott a Szabó család. Gyermekkorom minden nyarát nagyszüleimnél töltöttem Szegiben. Ez az apró település mindössze háromszáz lelket számol a Bodrog partján. Közép-Európa legnagyobb pincéje található ebben a községben. A táj magával ragadó volt, s az aprócska utca is, amin éltek. Az út mentét mindenütt cseresznye-, és meggyfák látványa tette széppé. Tavasszal hófehérré váltak a fák, majd a fehér szirmok, ha felkerekedett a szél beborították az utcát. Olyan volt, mintha havazna. Aztán vérvörösre változott a termés, minden gyermek a gyümölcsöt a fülére aggatta, s mutatta az újonnan szerzett „ékszert”.

Ősszel aranyba borultak a fák, s télen kopárrá vált az utca, de a gyerekek zsivaja évszaktól függetlenül betöltötte a tájat. Az egyik parton a Bodrog kanyargott némán, a másik oldalon a hegyoldal tündöklött a nap fényében. Az „Isteni nedűt” adó hegyek is pompázatosan változtatták színűket évszakról évszakra. A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét, s végig kísérte a nagyszüleim életét is. A görög épületdíszek szőlőindát mintáztak, Homérosz is dicsérte a ciprusi bort. Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege. Apró gumicsizmáinkkal tapostuk a szőlőt, puttonyba gyűjtöttük a fürtöket, s hosszas munkával szemezgettük a kincset érő aszú szemeket. Ezen a környéken tényleg olyan volt, mintha megállt volna az idő. A hegymászás már gyermekként is gyönyörködtetett, valamint a víz szeretete. A Bodrog nyugalmát kompok haladása zavarta meg, s ha megáradt, akkor elöntött minden földet, amíg csak a szem ellátott. A víz szerelmeseinek ma is kedvenc helye, több vízitúrát is szerveznek erre a környékre. Az élővilág a mai napig csodás látványt nyújt.

A szomszéd település Bodrogkeresztúr, amely már a történelmi ókorban is lakott volt. Az erről tanúskodó és az ásatásoknál feltárt leletek a Nemzeti Múzeumban találhatók. A településnek a XVI. században mezővárosi rangja volt, nyomdával, saját törvénykönyvvel, pallosjoggal. A megélhetés alapja a szőlő- és borkultúra, illetve a borkereskedelem volt. Nagy számban éltek zsidók, ezért valamikor „Kis-Palesztinának” nevezték. Itt zajlott az 1848-49-es szabadságharc egyik döntő ütközete Klapka György honvédtábornok vezetésével. Sokszor játunk gyalog a két település között, mivel a nagyszüleim a két vasútállomás között éltek. Bodrogkeresztúrról Szegi felé két oldalon kukoricások, napraforgótáblák gyönyörködtettek, télen pedig csipegethettük a dércsípte kökényt és csipkét. Az út szélén szomorú Krisztuskereszt dicsérte az Urat, s vigyázott az arra járókra. Ekkor jelentek meg az első Ladák, Skodák az utakon, de nagyon sokan inkább a lovat választották, a kocsijuk elé kötötték, s vágtáztak a műúton tova. Ez a jószág volt sok embernek a mindene, szántottak, szállítottak a segítségével. Az út szélén tehenek legelésztek, s „Bodri” kutya ugatott a távolból.

Szerencsnek hívják azt a várost, ahol életem többi, nagyobb részét töltöttem. Itt születtem, ide jártam iskolába. Erről a helyről először mindenkinek a csokoládé jut az eszébe. A várost évtizedeken át belengte a csokoládé és a cukorrépa illata. Ez az illat az, ami beleivódott minden szerencsi szaglószervébe. Minden gyereknek volt valakije, aki ott dolgozott, valamelyik gyárban. Egy nap háromszor a gyár kürtje jelezte, hogy mikor indul a műszak. Mindennek megvolt a rendje. A cukorgyárat 1889-ben építették. 2008. március 10- ét fekete betűkkel jegyezték be Szerencs, illetve az évszázados hagyományokkal rendelkező hazai cukorgyártás krónikájába. Ezen a napon délelőtt 11 órakor jelentette be Pokol Balázs, a Mátra Cukor Zrt. igazgatóságának elnöke, hogy a német Nordzucker befejezi Magyarországon a répacukorgyártást és bezárja utolsó, még működő magyar gyárát, a szerencsit is.

Viszont a most is álló Cukormúzeum meglátogatásának keretében nagyon sok mindent megtudhat az ember a cukor történetéről. Ez a gyár Európa legnagyobb cukorgyára volt, majd 1923-ban felépült a csokoládégyár is. Ez a kis település az évszázadok során volt, hogy elveszítette városi rangját, de ahogy az iparosodás megindult visszanyerte. Talán sok emberben megmaradt a látvány, amit egy nagyszerű magyar filmben láthatott - kevesen tudják, hogy ezt a filmet még Oscar-ra is jelölték, mint legjobb külföldi filmet -, a film első jelente egy árvaházban játszódik, ahol az igazgató (Oszter Sándor) örökbe ad egy kisfiút egy Tisza menti faluban élő zsidó házaspárnak (Zenthe Ferenc és Temessy Hédi). Ez az árvaház az egykori községi fürdő épülete Szerencsen, amit napjainkban restauráltak, szecessziós stílusú, wellness fürdőként működik napjainkban. Salétromos, kénes, jódos-vasas vizét a középkor óta használták gyógyításra.

Ez a város tele volt nagyszerű tanárokkal, mindannyian imádtunk kisdobosnak és úttörőnek lenni. Versengtünk azért, hogy ki lesz a legjobb tanuló az osztályban, s a tanulás nem kényszer volt, hanem egy érdekes és színes játék. A fenyvesben, a patakparton mindig voltak programok, például főzés, számháború. A gyerekek mindenféle szakkörre járhattak, báboztunk az Úttörőházban, néptáncoltunk, énekeltünk, szavaltunk, s elmaradhatatlanok voltak a sportnapok. A tiltás ellenére mindig fényesre korcsolyáztuk a Várkert tavának befagyott vizét, nyáron pedig orvosi piócát horgásztunk. Ezt mindazon idő alatt tettük, amíg az iskola után a hittanra igyekeztünk, s vártuk a Tiszteletes Urat. A templom római katolikus plébánosa Tóth László amióta az eszem tudom. Őt az ott élő ma már felnőtteknek, időseknek sem kell bemutatni, generációk hosszú sora nőtt fel a tanításán.

Szerencs városát a szőlőtermesztéséről világhíressé vált Hegyalja kapujának nevezik, sok nevezetessége közül a belterületén emelkedő Rákóczi-vár a kirándulók egyik kedvelt célpontja.

Innentől egy kissé saját számizére formálva Szerencs város történetébe avatom bele a kedves olvasókat. 1605-ben Szerencsen volt az országgyűlés, itt választották Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé. Halála után 1607-ben a vár tróntermében választották erdélyi fejedelemmé Rákóczi Zsigmondot.

A vár környékét ekkor mocsaras terület borította, majd az itt élő birtokosok barokk kastéllyá alakították át. A várat övező hajdani várárkot feltöltötték, parkká alakították, régi képeslapok őrzik még az eredeti látványt.

Ma már csak egy kis tó jelzi, hogy itt valaha vizes árok volt. A közepén egy szökőkút látható, amelynek csobogásának hangja belengi a környéket. A vár zárt, négyszögű tömböt alkot.

Jelenleg a szerencsi várban látható a Zempléni Múzeum képeslapgyűjteménye, de egyik részében szálloda is üzemel, ahol megszállhat a városba látogató, valamint a városi könyvtárnak is ezen épület ad otthont. A várkert koncertek vendéghelyévé válik a nyaranta, valamint a közeli általános iskola ad otthon a Gazdanapoknak, melynek számos látogatója van.

A város soron következő nevezetessége a Református templom, amely Gótikus, 1595-ben újjáépítették, 1791-ben átalakították, akkor nyerte el mostani formáját. A templom közepén áll Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és felesége, Gerendy Anna késő reneszánsz síremléke. A síremlék alatti kriptában a neves halottak földi maradványai üveggel fedett urnában vannak, ez a mai napig megtekinthető. Még ma is borzongva gondolok vissza a látványra, ami lent fogadott. A római katolikus templom a vár mellett található, a város főutcáján.

A XVII. században, amíg a szerenecsi katolikusoknak nem volt temploma, a hívek a várban lévő kápolnába jártak istentiszteletre. A mai templom az 1700-as közepén épült meg barokk stílusban, ezt az épületet is napjainkban restaurálták. Az egykori értékes barokk berendezése nagyrészt elpusztult.

A templom előtt látható Nepomuki Szent János XVIII. században készült szobra. Az épületet 1764-ben szentelték fel, búcsúja Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án van, a városban élők manapság Mária napi búcsúként emlegetik.

Az Árpád-hegy lábánál fekszik a görög katolikus templom. A XVIII. század elején a hadi események és a járványok következtében lecsökkent Szerencs lakosságának száma. Rákóczi Julianna a birtokában lévő megüresedett telekre ruszinokat hívott. 1715 -ben a betelepültek kérvénnyel folyamodtak úrnőjükhöz, hogy engedélyezze nekik az anyaszentegyházzá alakulást. 1716-ban Rákóczi Julianna teljesíti a szerencsiek kérelmét, támogatásával görög katolikus parochia létesült, és templomot is emeltek. Az épület feltehetően 1700-as évek végére nyerte el jelenlegi késő barokk formáját.

Szerencs modernkori épületei is említésre méltóak: a Népház, a Bolyai János Általános Iskola új épületszárnya, az új Katolikus Templom valamint a település új látványossága, a világörökségi kapuzat is érdekes látványt nyújt, Makovecz stílusban épültek.

Az Árpád-hegyről az egész környék látható. A monda szerint Árpád vezér ezen szavakat mondta a hegyen: „Ma ád (ebből származik Mád neve) Isten szerencsét (Szerencs) e tájon (Tállya) Ond (Ond) és Tarcal (Tarcal) vezéreknek”A hegyről további települések is láthatóak, mint Tokaj, Mezőzombor, Prügy, Bekecs, Monok és még sorolhatnám.

Erdély

Génjeimben van a természet szeretete, belekódolódott. Sajnos egyre távolabb kerülünk mindennapjaink során a természettől, de közelebb kerülhetünk újra a természetes környezetünkhöz egy kis túrát szervezve. Ezt tettük mi is a barátommal. Egy spontán kis határmenti kirándulásnak indult utunk, de valami egyre bentebb vonzott bennünket Erdély szívébe. Így indultunk neki hegyeken és völgyeken át egyenesen a Medve-tóig. Néhol utunk során kopár hegyek kísértek, néhol sűrű erdők, valahol pedig havas hegyeket láttunk az ősz kezdete felé. Az út szélén békésen legelésző csordák látványa éreztette velünk, hogy ez egy teljesen más világ, a tisztaság világa. Ragyogó időjárás volt. Sok útszéli templomot fényképeztem, s egyszerűen hagytam, hogy átvegyem a régi korok hangulatát.

Szováta a Székelyföld tündéri szépségű városa. Szállást nem foglaltunk, így az egyik diákszállón szálltunk meg, meg ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Egyszerű volt, de tiszta. Lepakoltunk, s elindultunk sétálni. A környék fenyvesekben pompázott, virágos rétek és tisztavizű patakok váltották egymást. Majd megláttuk a Bernádi-villát. Sajnos nagyon rossz állapotban volt, de ennek ellenére felejthetetlen látványként maradt meg bennem. Az épület szovátai székelymesterek által épített, gyönyörűen faragott-festett, népi motívumokkal díszített épület. Egészen bementünk az ajtóig, s valami misztikus volt, ahogy a fény megtört az ablakokon. Bent nem volt más, csak por és pókhálók. A bejáratán a következő felirat volt látható „Béke a bejövőkre, áldás a kimenőkre”. A házzal szemben található egy szintén ékesen faragott kapu, a hajdani Bernádi-kert. Sétánk során hamarosan szemünk elé tárult a Medve-tó. Vize annyira sós, hogy a fürdőzők lebegnek a felszínén máskor, sajnos mi már akkor jártunk ott, amikor már lehetett a tóban fürdőzni. A vize különféle betegségek gyógyítására alkalmas, ezért rengeteg turista keresi fel nyáron. De maga a látvány is megérte, a teraszról gyönyörű panoráma tárult elénk. A terasszal szemben látjuk a Fürdő villát. Aztán a turistajelzéseket követve tettünk egy kisebb túrát a hegyekbe. Végezetül sétáltunk egyet a városban, megcsodálhattuk a Szováta villát, kopjafákat, Petőfi Sándor mellszobrát, templomot, kápolnát. Beültünk a nap zárásaként egy kis vendéglőbe, ahol finom ételek közül válogathattunk. Másnap reggel elindultunk Korondra. Korond főutcája állandó kirakodóvásáráról híres. A fazekasság kitűnően eltartja a lakosságot, innen napjainkban sem vándorolnak el az emberek. Nehéz volt választani a szebbnél szebb fazekas termék közül. Aztán tovább is álltunk, indultunk a Gyilkos-tó és a Békás-szoros felé. A Gyilkos-tónál a csónakkikötőnél álltunk meg. Itt béreltünk egy csónakot, s egy órát a tavon töltöttünk. Nem voltak sokan, így nyugodtan élvezhettük a természet nyújtotta szabadságot. Általában csak egy-két vadruca „zavart” meg minket. A terjeszkedő vízi növényzet kitűnő rejtekhelyül szolgálnak számukra. Lenyűgöző látvány nyújtottak volt a vasoxidos vízben konzerválódott hajdani fák törzsmaradványai.

Tovább indultunk. Nem messze találtunk egy pisztráng-tenyészetet. Itt is megálltunk egy rövid időre, aztán további utunk során horgászokat láttunk. További utunk a Békás-szoros vadregényes természeti csodája felé vezetett. Az országúton haladtunk végig. A szűk völgyben egy keskeny út vezetett végig. Mi a régi sziklába vájt alagutat választottuk. Nemsokára a szemünk elé tárult az Oltár-kő. Az út mentén végig patak folyik. Hamarosan elénk tárult a Pokol kapuja és a Pokol tornáca, azaz hatalmas sziklafalak látványa. Az út két szélén árusok kínálják a különböző emléktárgyakat. Kiszálltunk az utóból, s gyerekek hada szállt meg minket. Volt cukorka az autóban, s szerencsére néhány toll is. Nagyon örültek neki. A vízesésekben gazdag Kis-Békás-patak különös élményt nyújtott. Aztán meglátogattuk a Parajdi sóbányát. Sajnos nem jutottunk be, mert korán zárt, s nem tudtunk róla. De az utcán gyerekek árultak sódarabot, így legalább ennyi emlékünk marad.

Aztán Segesvár felé vettük az irányt. A Világörökség részét képező segesvári vár falain belül találjuk Erdély legfestőibb középkori várnegyedét. Meredek lejtésű hegyek, erdővel borított domboldalak ölelik a környezetéből szigetként kiemelkedő várat, amely lenyűgöző látványt nyújt mindenki számára. A vár erős bástyákkal van megerősítve, régen erős lehetett, de most a kerítése sok helyeken leromlott és meghasadozott. A felsővárosba az alváros piacáról mehetünk föl. Kis üzleteket találunk utunk során a meredek kocsiút és gyalogösvényen haladva. Az utóbbi néhány lépcsőzeten fölmenve egy boltíves kapu és torony alatt mehetünk át. A vártemplom felé szűk sikátoron jutottunk fel, valamint az egész várban szűk utcákat találtunk. Az utcákon árusok árulják portékájukat. Festményeket, képeslapokat, faragott dísztárgyakat. Megmásztuk a 172 lépcsőfokos diáklépcsőt. A lépcsőzettől balra látható a gimnázium épülete, valamint a paplak és a temető. Jobbra gyümölcsösök teszik színesebbé a tájat. Megnéztük az óratornyot. A torony hatalmas, lőréses, négyszögletű építmény, nevezetes órája figurákat mozgat. A vár főbejárata, a középkori városi tanács székhelye. A tetőt színes cserepei tették érdekessé. A toronyban jelenleg múzeum található, amit érdemes meglátogatni. Segesvárhoz tartozik egy misztikus esemény is: itt tűnt el a magyar nép koszorús költője, a forradalom és szabadságharc lánglelkű lantosa: Petőfi Sándor. A várhegyről kitűnő panoráma tárul elénk a város irányába. Kicsit fáradtan beültünk még falatozni egy kedves étterembe, majd hazaindultunk. Vegyes érzelmekkel hagytuk el Erdélyt. Kívánom mindenkinek, hogy jusson el egyszer erre a csodás és régi korokat megidéző országba.

Krisna-völgyi búcsú

Előre megtervezett programként vasárnap (július 24-én) a Krisna-völgyi Búcsúba indultunk egy kedves ismerősömmel. Ez a fesztivál a Dél-Dunántúl legnagyobb családi fesztiválja. A somogyi zsáktelepülés határában 260 hektáron kialakított Indiai Kulturális Központban és Biofarmon volt ez a fesztivál, Somogyvámoson, amely teljes egészében önfenntartásra berendezkedett. A borús idő ellenére sok-sok ember látogatott ki ezen a napon is a fesztiválra, parkolóhelyet csak távol a farmtól találtunk. Így egy kellemes kis sétával indult a napunk, ami nem is volt a baj, hiszen az autóút nem volt annyira rövid innen Budapestről. Amint beértünk a kapun tiszta szívből mosolygó emberek fogadtak minket. Majd következett még egy séta. (Aki szeretett volna megszabadulni a gyaloglás örömétől, az felszállhatott egy kisvonatra, amelyen egy szép Krisna-lány mondta a falu történetét, mint egy idegenvezető.) Hatalmas elefántszobrok, mint két kapu, a számunkra ismeretlen világba állt az út két oldalán.

A kockakövön gyalogolva már valami különös, varázslatos érzés kapott el minket, olyan ez a farm, mint egy mesevilág. Tavacskák sora, meditálóhelyek, zöld fű, rendezett környezet fogadta az odalátogatót. Bal kézre már messziről látszott az iskola épülete, amely ott tornyosult a dombtetőn.

Egy kis séta még az emelkedőn, s már láthatóvá is vált a völgy. A búcsú ideje alatt a Krisna-völgy harmonikus békéje annak ellenére gyakorol hatást az ideérkezőkre, hogy a normális nyugalmat megzavarták az idelátogatók. Mindenütt mosolygós, kedves emberek köszöntötték a látogatókat. Különbféle színekben pompázó száriban libegő nőket lehetett látni, s ettől sokkal egyszerűbb ruházatú férfiakat. A kézműves sátrak utcáján sétáltunk a tehenészetig, ami szintén a természeti idill egy része, nemcsak a teheneket és ökröket lehet megtekinteni, hanem érdekes történeteket is hallhat róluk az érdeklődő, illetve megismerkedhet egy tehénvédelmi központ működésével közelebbről. A nyüzsgő búcsús kavalkád sem maradt el, mindenféle szép holmit lehetett vásárolni, legyen az ruha, ékszer.

A saját farmon termelt biolekvárok, befőttek - és még sorolhatnám -, látványa ínycsiklandozó volt. Ahogy végig értünk a bazársoron már szemünk elé is tárult a templom, és két nagyobb méretű, illetve egy kisebb sátor, amelyeket a fesztivál idejére emeltek. Az egyikben előadásokkal, koncertekkel, hagyományos indiai tánc- és zenei műsorokkal, jóga- és harcművészeti bemutatókkal, a Krisna-hívők életéről, vallásukról, a környezettudatos életmódról tartott előadásokkal, pantomim- és gyermekműsorokkal gazdagították a programot. A másikban pedig ízletes ételeket lehetett vásárolni. Mi itt ebédeltünk, s aki szereti az indiai konyhát, itt kedvére lakmározhatott, a lelki étel finom ízétől az ember nem csak jóllakottá, hanem elégedetté válhattak. A paradicsom csatniba egyszerűen szerelmes lettem, ilyen finomat még életemben nem ettem, mint itt.

A kisebb sátorban, amelyet a Valóság show sátornak hívtak, kipróbálhattuk a Krisna-hívők életmódját, öltözködésüket, meditációjukat, főzési szokásaikat.

Mivel a barátnőm Krisna-hívő, így még mélyebben beletekinthettünk az életükbe. Az esti táncon mi is részt vettünk, másfél órás önfeledt tánc és éneklés részesévé válhattunk a templomban.

Köszönöm ezt a szép napot neked Heni és minden Krisna-hivőnek, akik teljessé és széppé varázsoltátok ezt a vasárnapot!

Krasznahorka vára

A festői szépségű gömöri tájat hosszú időn keresztül emlegették kis Európaként, illetve kis Magyarországként. Hegyei, völgyei és városkái történelmünk - Európa történelmének színhelyei voltak. A XIII. sz. 1. feléből származó várat a XIV. sz. folyamán gótikus kővárrá építették át, majd később megerősítették és kibővítették. 1642 és 1945 között az Andrássy család tulajdonát képezte. A család 1867 Családtörténeti Múzeumot rendezett be az épület falai között. 1945-től múzeumként szolgálja a nagyközönséget. Napjainkban néhány, teljes épségében fennmaradt várban gyönyörködhetünk csupán Szlovákia területén, ezek egyike éppen ez a vár, Krasznahorka vára. Ezt a kifogástalan állapotú várat, a parkolóból könnyed kis sétával közelítettük meg, kis emelkedőn.

Sajnos a vár nem volt nyitva, ezért csak kívülről tudtuk körbe járni, illetve a belső udvarra beengedtek, mert éppen ki-be járkáltak a munkások, így külön nem kellett kinyitni hozzá a kaput. A környezet rendezése a mai napig folyik. Búcsúzásul a vár körül tettünk egy sétát az apró kitaposott ösvényen, amelyről körbe-körbe csodaszép panoráma tárult elénk.  

Visszatekinte az erre a négy napos kirándulásra feledhetetlen élménnyel a tarsolyunkban tértünk haza. 

Magas-Tátra túra

A harmadik napunkon a Magas-Tátra (szlovákul Vysoké Tatry) felé vettük az irányt. A mi túránk Ótátrafüredről indult, amely település ma a tátrai turizmus központja. Innen különféle túrautak indulnak a Magas-Tátra különböző részeire, melyek közül legnépszerűbb a Tar-patak vízesése.

A kis település nagyon hangulatos, nevezetessége a Grandhotel, amely 1904-ben épült. Az egész város a századforduló hangulatát idézi. A siklóvasúttól nem messze álltunk meg, egy őrzött parkolóban, ahol széles mosollyal, magyarul köszöntött minket a parkolóőr. A Tarajkáig az Ótátrafüredről induló siklóval tehettük meg a túra bevezető szakaszát.

A Tarajka nem más, mint a Nagyszalóki - csúcs gerincének egy kiugró hegyfoka, vagyis taraja. Itt van a siklóvasút felső állomása, a tátrafüredi túravidék túráinak kiindulópontja. Erről a pontról emlékezetes túrákat tehetünk a Magas-Tátra több nevezetes túrapontjára.

A legközelebbi hely a Tarpataki-vízesés (Studenovodské vodopády). Kicsit távolabb a Sziléziai–házhoz (Sliezsky dom) túrázhatunk, valamint a környező völgyekbe és magashegyi csúcsokra. Népszerűségét ennek a helynek az is növeli, hogy a Magas-Tátra pontjai innen érhetők el a leghamarabb.

Mi a Bilik hegyi szálló felé vettük az irányt, majd mellette elhaladva mentünk tovább. Itt kiépített túraútvonal segíti a lejutást a völgybe. A táj annak ellenére elbűvölő és meseszép volt, hogy a pusztító, 2004-es orkán (230 kilométer/órás szélsebességével) hosszú időre megváltoztatta a Magas-Tátra látképét.

A zubogó vízfolyás nekünk bal kézre esett, ennek mentén ereszkedtünk le vissza Tátrafüredre. Itt a kis városon át sétáltunk végig vissza az autóhoz. A növényzet gyönyörű zöldjében pompázott végig a víz mentén, a fenyőfák árván kidőlve, eltörve színesítették a látványt.

Viszont ami szembetűnő volt, hogy a természet nem csak önpusztításra képes, hanem új élet teremtésére is. Maximum 80 cm-es fenyőfácskák látványa fogadott minket. Talán már unokáink, dédunokáink ugyanazt a látványt élvezhetik, amit a vihar előtt mi. A vízből kiálló sziklák illetve a belógó kidőlt ágak nagyon csúsznak, ezért mindenki nagyon vigyázzon, ha ezekre lép.

A csúcs közelében nagyon erős a sodrás, ahogy haladunk lefelé, úgy szelídül meg a folyam. Hatalmas kövek tarkítják a látványt utunkon, s visszatekintve egyre jobban távolodik a Magas-Tátra havas hegycsúcsa.

S írásom végére egy kis érdekesség a siklóvasútról: a kabinból lehet látni a vonató pályát. A sikló ingaforgalmú, azaz két jármű jár fel-le. A pálya közepén találkoznak és mivel csak egy vágány van, ide egy kitérőt kellett beépíteni, ezen a részen haladt el mellettünk a másik jármű, ami a völgyállomás felé haladt. A hegyállomáson van a hajtómű, ami húzza fel a járművet.

Szlovák Paradicsom - Hernád áttörés túra

A második napon frissen ébredt a társaság, a jó levegő, s az előző napi könnyed túra megtette hatását. Autóba szálltunk, s a Szlovák Paradicsom felé vettük az irányt. Apró településeken át vezetett utunk, voltak közöttük gazdagabbnak tűnőek, s elég szegényesek. Amint kiértünk a lakott területről a távolból a Magas Tátra hegyvonulata tárult elénk a távolból.

Az autót a Podlesok kemping parkolójánál hagyva, belépőjegyet váltottunk (1,50 EUR/fő/nap), majd vágtunk neki utunknak. Hatalmas táblákon lehetett tájékozódni arról, hogy melyik túraútvonalat mely jelzés mentén tudjuk bejárni. Az igen mély, sötét, nehezen megközelíthető völgyszakadékokkal és zuhogó vízesésekkel szaggatott hegyhát kiemelkedései 800 - 1200 méter magasak.

Számtalan vízesés, barlang, búvópatak, tucatnyi, alig 1 - 2 méter széles, meredek szurdokvölgy teszi feledhetetlenné itt a kirándulást. A létrák és lépcsők karbantartásán kívül nincs rendezve semmi, sok a korhadt korlát, lépcső, hiszen szinte folyamatos pára lepi a tájat. Ha egy fa kidől, az kidől, s ott is marad. Nem szállítják el, inkább élelmesen, ha vastagabb a fatörzs, vágnak bele néhány lépcsőfokot.

Még itt az elején fel kell hívnom a figyelmet, mielőtt bárki nekivágna ennek a túrának, hogy egy jó minőségű túrabakancs elengedhetetlen, illetve, mivel egy nap többször változhat az időjárás, esőkabát, réteges öltözet ajánlott, valamint megfelelő mennyiségű ivóvíz és étel. A Szlovák Paradicsom szakadékainak bejárására és a sziklafalak megmászására csak gyakorlott turisták vállalkozzanak. A túra útvonala az egyik leghosszabb volt, amit mi kiválasztottunk. Az út során sziklákon, a fák gyökereibe kapaszkodva, valamint sziklákba rögzített rácsos lépcsőkön mentünk. Az egyik ilyen lépcsősor alatt a Hernád folyik, és csak a sziklák mellett található láncba kapaszkodhattunk. Ezt a szakaszt olyan embernek nem ajánlom, aki tériszonnyal küzd.

Utunk során gyönyörű volt a táj, hol a folyó parton gyalogoltunk, hol magasabban. Számos híd keresztezte utunkat, ha jól számoltam legalább hét összekötő hídon mentünk át a szakadék felett az egyik oldalról a másikra. A túránk felénél értünk a vissza egy kicsi a civilizációba, ahol egy forró ital jót tett, hiszen hiába volt már a nyár eleje, mégis eléggé lehűlt az idő.

Kis pihenő után tovább indultunk, itt még egy pillantást vetettünk a térképre. A hegygerincen át folytattuk az utunkat, mesés kilátás tárult elénk, majd végül elértünk a Tamásfalvi-kilátóhoz. A látvány mindent megért. A növényzet csodaszép, zöldellt minden közel, s távol.

Színes virágok kavalkádja fogadott egy-egy tisztáson. A táv kb. 18 km volt, a szintkülönbség 600 méter. Menetidő 6-7 óra kiírás szerint, amit ugyan sikerült tartanunk, de az eső és a csúszós gyökerek gyakran nehezítették a haladásunkat. Kellemesen elfáradva értünk vissza a kiinduló pontunkhoz, majd indultunk vissza Dedinkybe. A szállásadónk a Dedinky-tóból fogott pisztrángos halvacsorával várt minket.

Betléri Andrássy kastély - Dedinky túra

Ezt a "Szlovák" túrát idén pünkösdkor tettük meg. A szlovákiai tartózkodásunk négy napos volt. Első nap megálltunk Betlérben, majd Dedinkyben, itt volt a szállásunk, a bázis az üdülés további ideje alatt. A második napunkon a Szlovák Paradicsomot látogattuk meg, ott tettünk egy túrát a Hernád-áttörésnél, a harmadik nap pedig a Magas Tátrában túráztunk, a negyedik napra pedig csak egy kis várlátogatást hagytunk, megnéztük Krasznahorka várát. Ebben az írásomban a Betléri Andrássy kastélyról és Dedinkyről olvashattok, későbbi bejegyzésekben pedig a kirándulásunk további állomásairól.

Az Ózd közelében található Bánréve közelében keltünk át a határon. Egy kis benzinkútnál tankoltunk a Szlovák oldalon, majd Dedinky felé vettük az irányt. Útközben megálltunk a betléri (Betliar) Andrássy kastélynál.

Szeretnék egy kis ismertetőt megosztani a kastély történetéről: 

A valószínűleg XVI. századból származó régebbi kastély alapjait kihasználva a XVIII. század elején Andrássy István sarokbástyákkal megerősített kastélyt építtetett. Utódai 1792-1795 között klasszicista stílusban építették át.

További látnivalók: képgyűjtemény - tájképek, portrék, vadászmotívumok; könyvtár több mint 20000 kötettel, fegyvergyűjtemény és vadásztrófeák, egzotikus tárgyak az egész világból, főleg Ázsiából és Afrikából. Tárlatvezetés sajnos magyar nyelven nem volt, így egy szlovák csoporthoz csatlakoztunk.

Innen folytattuk utunkat Dedinky irányába.

A település a Hnilec völgyében a Palcmanhuta víztározó partján 1933-ban jött létre Imrikfalva és Kisistvánd eggyesítésével jött létre. A faluhoz tartozik a Dobšinská Maša nevű rész is. A község domináns épülete az 1835-ben épült Szűz Mária mennybemenetele barokk-klasszicista római katolikus templom. Dedinky kedves, nyugodt, csendes hely, ajánlom mindnekinek, aki békére, nyugalomra vágyik festői környezetben.

A lakosság eredetileg bányászattal, erdészettel és földműveléssel foglalkozott. A 20. században ezeket az idegenforgalom váltotta fel. Az idelátogatók számos vendéglátó és szálláshely közül választhatnak a község a Szlovák Paradicsom- Dél (Slovenský raj-Juh) nevű tanösvény kiindulóhelye. A tanösvény részét képezi a Gerava mészkő-fennsík, amelyre a községből ülőkés drótkötélpályán is feljuthatunk. Az idelátogató hazai és külföldi turisták számára nagy vonzerőt jelent a számos turistaút és a Szlovák Paradicsom hegyeinek és völgyeinek fenséges látványa. A település télen a síelni vágyók kedvenc üdülőhelye valamint a korcsolyázást kedvelők számára pedig kiváló hely a Palcmanská Maša víztározó jege.  Tavasztól őszig a horgászoké, s egész évben a túrázóké.

Az alábbi túrát tettük meg az ott tartózkodásunk alatt. A túra időtartama kb. 3 óra volt.  A szállásunktól nem messze indultunk el a sífelvonó irányába. Felérve a tetőre visszanézve mesés panoráma  tárult elénk, a tó teljesen nagyságában látható erről a pontról. Majd balra ereszkedésbe kezdünk. Keskeny út vezetett végig, mielőtt beértünk a faluba meseszép virágos mező látványa tárult elénk.

Majd beérve a faluba a házak között kanyargunk - bal kézre volt az iskola -, míg el nem értük a minikanyon bejáratát, amit egy eligazító tábla is jelzet. A patakot és a kék jelzést követve haladunk felfelé, a legtöbb helyen a vízfolyással szemben, köveken lépkedve vezetett ez út, majd egyre több doronglétra segítette az előrehaladásunkat.

A víz zubogott, hömpölygött a lábaink alatt. A felső szakasz egyre meredekebbé vált, itt több meredek vaslétrán kellett felkapaszkodnunk, miközben mellettünk sietett le a magasból lezúduló patak vízesés formájában. A szintkülömbség nem volt számottevő, így ezt a túrát a létrák ellenére bárkinek ajánlani tudom. Természtesen a vízálló túracipő csúszásmentes talppal elengedhetetlen.

Kiérve a szűkületből még egy darabon a lombhullató erdőben haladunk, míg fel nem tűnik a Geravy fennsíkja. Itt egy túristaház található valamint néhány ló és bárány színesíti a környezetet. Itt kértünk egy kis segítséget, hogy merre is tudunk visszamenni a faluba, s az ottaniak javaslatára a zöld jelzésen lefelé kanyarogva térhetünk vissza szállásunkra.

Könnyed uzsonna és kicsi pihenő után újra útnak indultunk a víztározó körül. Egy rövidebb túra szerintem nem volt több, mint egy-másfél óránál. Utunk eleinte a vízparton vezetett, majd az erdő sűrűjében folytatódott tovább úgy, hogy többször kint mentünk a víz felett a peremen. Innen az úszkáló halak látványa tárult elénk. A víz kristálytiszta, gyönyörű kékes-zöld színben pompázik. A tó egyik csücske, amely a gáttal szemben található megkerülhető, itt át kell kelni a vasúti sínen, s a műúton keresztül lehet megkerülni a tavat.

Vissza érdemes a gáton áthaladni. A nap időközben elkezdett lemenni a hegyek mögött, sejtelmes fényjáték volt látható, ahogy megvilágította a csúcsot, a tavat, a templomot, a hegyoldalt, az egész festői környezetet.

Ha valaki még Dedinky környékén szeretne túrázni az alábbi lehetőségek közül választhat: Sztracena (Stratená 11 km), Dobsina (Dobšiná 13 km), Mlynky (7 km) a Zejmarky szakadékon keresztül a Geravához, továbbá gyalogtúrával Sólyomvölgybe (Sokolia dolina) vagy Kyseľbe vagy a Fehér-patak völgyén keresztül Csingóba (Čingov 39 km) érünk.

Gyalogtúra a Börzsönyben

A Börzsöny legközpontibb része Királyrét, legjobban innen lehet megközelíteni a legszebb börzsönyi tájakat. Királyrét Szokolya külterületi település része.

Megközelítés Budapestről:

Autóval: 2-es, esetleg M2-es úton végig, a 12-es úti elágazásig, Verőce felé. Verőce után, Kismaroson kell elfordulni Szokolya felé. Keresztül Szokolyán, egészen Királyrétig, ahol célszerű a Fatornyos fogadó parkolójáig eljönni.

Vonattal: Budapest Nyugati pályaudvarról Szobra tartó zónázó vagy személy vagy gyorsított személyvonatokat válasszuk. Kismaroson szálljunk le. Kismaroson a Királyrétre tartó kisvasúti személy vagy gyorsított személyvonatokat válasszuk. Királyrét állomáson szálljunk le.

Mi a vonatot választottuk, azzal jutottunk el Kismarosig, onnan gyalog indultunk el a kisvasút mentén, mert pechünkre lekéstük a vonatot, ácsorogni pedig nem olyan izgalmas ezért felkerekedtünk. Kb. féltávon szálltunk fel a következő járatra, ekkora távot sikerült azon idő alatt gyalog megtennünk, amíg a következő vonat indult. 

A kisvasút, a Börzsöny legnagyobb medencéjének vizeit összegyűjtő Morgó patak völgyében haladt a Duna parttól Szokolya községen át Királyrétig. Túránk során a Börzsöny egyik legromantikusabb, érintetlen, látnivalókban leggazdagabb részét ismerhettük meg.  Különféle növények, színpompás virágok, a fényben játszadozó lepkék keresztezték utunkat.

Apró gránátot szedünk utunk során, amely a fénybe fordítva szépen csillogott. A Bajdázói tóban teknősök süttették a hasukat.

A régi bánya látványa olyan képet tárt elénk, mintha nem is Magyarországon lettünk volna.

Amint visszaértünk a kisvasúthoz maradt időnk egy kis hajtányozása is, így kellemesen elfáradva indultunk hazafelé.

A táj mesébe illő szépsége megbabonázott minket. Aki járt már ezen a környéken, úgy érzi, hogy hazánk egyik legszebb, szavak nélkül is oly beszédes részének felkeresése igazi élményt jelent számára.

Bajdázói tó:

Erre az erdőben rejtőzködő tóra nem könnyű rátalálni. Az erdei játszótér felé vezető útról letérve egy keskeny erdei út vezet oda. Viszont amikor láthatóvá válik úgy érezzük magunkat, mint a mesében. Az erdő közepén szemünk elé tárul egy mesés csodavilág. A közelben található a Petőfi-forrás és a tavat körül ölelő Bajdázói rét is. A tavat a királyréti vasolvasztó hámor vízszükségletének tárolására létesítették több száz évvel ezelőtt. Annak a mesterséges vízvezető csatorna rendszernek a része volt, melynek nyomait Királyréten ma is sokfelé megtaláljuk. Például a Fatornyos fogadó hídja feletti gát maradvány szintén egy nagyobb mesterséges tó nyomát mutatja. A bányák kimerülését követően a tó ma a pihenést, rekreációt szolgálja.

Gránát lelö hely (fél drága kö):

A Börzsönyben nemcsak ércek, hanem drágakövek is találhatók. Leggyakoribb közülük az almandin-gránát (régi magyar nevén karbunkulus), melynek szép sötétvörös, jellegzetes alakú kristályai patak medrekben, torlatokban sokfelé gyűjthetők. Kis kapirgálás, s már meg is látod a fényes kis bors nagyságú kövecskéket.