Lassan itt van az ősz újra (bár’ ha kinézek az ablakon sajnos azt is írhatnám, hogy már itt kopogtat), s beindulnak a bakancsos túrák. Bemelegítésként néhány korábbi túránk útvonalát, élményét szeretném megosztani veletek.
Visegrádról – Szentendrére
Ez egy közepes nehézségű túra, a távolság 19 km, a menetidő 6-7 óra. S igen lányok (Judit, Kati), még mindig nem árulnak útközben kávét sehol J A túra szép kilátópontokat érint, ezért érdemes fényképezőgépet vinni, s aki ismer, az tudja, hogy én el sem indulok nélküle.
A túra útvonala: Visegrád - Nagy Villám, Zsitvay-kilátó - Visegrádi-kapu - Borjú-fő - Barát-halom - Urak asztala - Kis-Bükk-tető - Vörös-kő - Álló-rét, Landler Jenő-em. - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen)
Visegrádra vonattal és komppal érkeztünk. A túrát a korai órákban kezdtük a túra menetidejének hossza miatt. Amikor összeállt a csapat, még egy is utolsó bevásárlást tartottunk, s vágtunk neki az utunknak. Egy rövid távot kellett megtennünk Visegrád városán át, majd Salamon-tornyot vettük célba.
A Fellegvárba nem másztunk fel, hanem haladtunk tovább felfelé a hegyoldalon. A túra során nem voltak nagy magasságok, az ötszáz méteres szintet többször érintve értük el célunkat. A kilátópontokon nem időztünk sokáig, inkább csak egy-két kép erejéig. A Sibrik-domb alatt haladtunk, majd innen már fokozatosan tárult elénk a Dunakanyar látványa.
A Jurta kemping bejáratánál haladtunk, így értünk fel a Nagy-Villámra, amely 337 méter magasan van.
Aztán megkezdtük az emelkedést a Zsitvay-kilátóhoz. A kilátótól láthatóak a Börzsöny hegyei.
Tovább emelkedve az Őr-hegyen mentünk át, majd tovább a Vörös-kőre, ami 521 méter magas.
Innen látható Leányfalu és Szentendrei-sziget. Innen egy újabb megállópontra érkeztünk, s innen az irányt az Álló-rét felé vettük, s indultunk el Szentedre irányába. Fáradtan, de annál több élménnyel indultunk vissza Budapestre.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.