Guadeloupe

Bonsoir

2003-ban Kolombusz nyomába eredtem, hogy felfedezzem a kis szigetországot a Kis-Antillák legnagyobb szigetét, a Szélcsendes-szigetek csoportjába tartozó Guadeloupe-ét. Az utazás nem volt egyszerű, átszállással kellett utaznom Párizson keresztül, úgy hogy repteret kellett váltanom. Azon kívül, hogy kábítószert keresek nálam - a franciák szerint egy törékeny, szőkeség nem is lehet más, mint drogfutár -, s majdnem lekéstem Párizsban a gépet, nem volt más problémám. Eléggé megrémültem, amikor két nagydarab néger fickó rám ripakodott, hogy mutassak meg ezt és azt, vegyek le magamról minden felesleges ruhadarabot (cipő, öv), hogy minél jobban át tudjanak vizsgálni. Még jó, hogy augusztus volt, Kisasszony havát írtuk, s lengén voltam öltözve. Párizstól 8,5 óra volt az út, de nem sokat érzékeltem belőle, mert szinte végig aludtam. Amikor a légiutas kísérők felébresztettek, akkor láttam csak, hogy milyen meseszép a sziget madártávlatból. Nem véletlenül viseli a „Pillangó sziget” nevet, ugyanis úgy néz ki, mint egy hatalmas felemás szárnyú pillangó. De a "Szép vizek szigeté"-nek is nevezik.. (Guadeloupe főszigete két részből áll, amelyet keskeny szorosként a 6 km hosszú Salée (sós) folyó választ el. Basse Terre, a nyugati rész a kelet-karib-tengeri vulkanikus szigetlánc tagja. Grande Terre, a K-i rész az ívben elhelyezkedő mészkőszigetek egyike.) Felemás a sziget két részének infrastruktúrája és természeti felépítése. A gép landolt, majd következett a leszállás. Életemben először voltam a trópusokon (s remélem nem utoljára), így el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet az, amikor megcsap a forróság. A páratartalom 60-80%, a hőmérséklet pedig 26-28 fok között ingadozik. De ezt az elsőre kellemetlennek tűnő élményt a pálmafák látványa, a gyönyörű, azúrkék égbolt, a tiszta levegő azonnal feledtette. A repülőgépről leözönlött a rengeteg ember, s szépen el is oszlottak. A legnagyobb részük fekete bőrű volt, abban az időben nem volt felkapott üdülőhely, így a fehér ember ritka volt, mint a fehér holló.

A szigeten manapság a turizmus hozza a legnagyobb bevételt. A banánt termesztik a legtöbben a szigeten. A banánültetvények látványa lenyűgöző volt. Ezen kívül rum és cukornád termesztése folyik. A mezőgazdaság nagyon fontos, az előbbiek mellett cukornád és padlizsán termesztése is jellemző. Ami nagyon magával ragadó látvány, hogy a természetet igazán közel érezheti magához az ember, az pl. út mentén háziállatok legelésznek. Régi autókkal járnak főként az emberek, főleg francia gyártmányúakkal, de már abban az időben is kezdtek megjelenni a nyugati típusú, tengeren túlról érkező autók a szigeten. A vezetési stílusuk nekik is más, mint az európai embereké, az autót használati tárgynak tekintik, törik-zúzzák, s nem igazán javíttatják, megy, amíg megy.

Az első éjszaka furcsa volt nagyon, alig tudtam aludni, tücskök-bogarak adtak éji zenét. Úgy tűnt, hogy koncertjükkel az álommanót minél messzebb szeretnék tartani. A sziget álomszép. A karibi szigetvilágban található Guadeloupe szigete fehér strandok, gyümölcsökkel és fűszerekkel elvarázsolt ételek világa. A tenger és az óceán felejthetetlen élmény. Basse Terre területén van a Soufriére nevű, 1.467 m magas működő tűzhányó, a kelet-karib-tengeri térség legmagasabb pontja. A vulkán lábánál fekete a homok, ilyet még sohasem láttam. Forró, s olyan puha, hogy úgy érzi magát az ember, hogy valóban tűzön jár, de nem a parázson, hanem magán a lángon. A helyi lakosok, akik főként kreolok, vígan fociznak a homokban, majd hanyatt-homlok rohannak a hűs vízbe. Ezek a vulkáni eredetű fekete strandok nagyon különlegesek. Sűrű, számtalan vízeséstől tarkított, trópusi őserdő borítja a hegyvölgyes szigetrészt.

A dzsungel leírhatatlan szépségű. Mezítláb tettem meg a hegy lábától az utat a hegy tetejéig. A természet által simára csiszolt köveken, fából készült hidakon lépkedtem egyre magasabbra. La Soufriere vulkán (Volcan de la Soufrière) alatti erdő borította hegyeken élvezet volt a séta. Utamon hatalmas levelek, indák kísértek. A sűrű növényzetbe beleolvadt az állatvilág, különös hangok, zajok hallatszottak. A hegyi patak végig hömpölygött az út mentén és alatt. A hegyoromnál felejthetetlen látvány tárult elém, egy hatalmas vízesés (Chutes du Carbet). Gyűjtőhelyük kis tavacskák voltak, amiben érdemes megmártózni. Kristálytiszta a víz, akár inni is lehet belőle. Az évek alatt egyre rosszabb minőségű hajam (a káros tényezők hatására, amik érik nap, mint nap), mindenféle balzsam, hajvég ápoló nélkül sima volt, fésülhető, visszanyerte színét. A bőröm ugyanilyen változásokon ment keresztül, simává, puhává vált, akár egy kisbabáé. A vízben lévő magas ásványi anyag csodákat tett. Lefelé elkapott a trópusi eső. A karibi zápor megfoghatatlan erővel zúdult rám, a növények kinyitották pórusaikat, szinte hallottam, ahogy a hőség után fellélegeznek. Ekkora vízcseppeket sehol sem láttam még. A levelek úgy csillogtak, ragyogtak, mint a legértékesebb gyémánt a világon, szépségük vetekedett minden drágakő látványával. A levegőben mindig a hatalmas ciklámen szirmú Bougainvillier, porcelánrózsa, a sárga kerekszirmú alamandas és egyéb trópusi virágok illata árad.

Záporesőben sűrűn volt részem a nyaralásom során, elkapott az utcán, a parton, mindenfelé. Egyik pillanatról a másikra jelentek meg a felhők. A tenger, az óceán hatalmas hullámok táncába kezdett. A mi kis „hullámveréseink” pl. a hajdúszoboszlói strandon meg sem közelítik a valós élményt. Ilyenkor nem érdemes mindig menekülőre fogni, mert hamar elvonul a zápor. Volt, hogy betemettem magam a forró homokba, hogy védje testem a hirtelen jött hűs esőzéstől. Az utcán az emberek ilyenkor kosarukat a fejük felé emelik, s úgy haladnak tovább.

A guadeloupe-i emberek kultúrájuk igen vegyes mind zenében, gasztronómiában, vagy egyéb képzőművészeti alkotásokban. A szigetlakók mindennapi életéhez tartozik a zene. Az esti bárokban különböző stílusú zenék szólnak. E távoli világ egyedi gasztronómiájából is érdemes kivenni a részünket. A felszolgálók általában indiaiak, amin meglepődtem, ugyanis belőlük is van a szigeten. Egy csillagos estén érdemes üldögélni a teraszokon, ez olyan élvezet, amit manapság csak kevesen engedhetnek meg maguknak ebben a rohanó világban. Ügyesen ismertetik meg vendégeket a karibi finomságokkal a felszolgálók, az európai ízlésnek nehezen felelnek meg az ottani ételek. Senki más nem szereti olyan jó erősen fűszerezve az ételt, mint ennek a karibi szigetnek a lakói. Egyszerűen lenyűgözőek az ízek. Nem szabad kihagyni a rumot sem, bár nagyon kell vigyázni vele, mert iszonyúan erős. Az étterem étlapjának csúcspontját a palourdes-k képzik, ezek a kis, barna, intenzív ízű tengerparti kagylók, valamint a tonhalak. Nagyon finomak, bár nálam a homár volt a befutó. (Csak különlegességként említem meg, hogy a szigeten lévő meki egyik fő specialitása a McHomar, s nagyon finom!). Mangót, maracuját, guavét, banánt, kókuszt s mindenféle gyümölcsöt, akár a fáról is lakmározhat az ember.

Az egyik nap isteni kókuszfagyit volt szerencsém enni. Egy hordószerű edényben hűtik, folyamatosan kevergetik a masszát. Olyan fehér, mint a legtisztább hegycsúcsok valamelyike, s az ízét egyszerűen mennyeinek tudom jellemezni. Félve őrzik titkát, hogyan készítik, de az biztos, van benne valami varázslat.
A másik számomra érdekes esemény a szigeten a Tour de Guadeloupe volt, amit biciklivel rendeznek meg. Az egyébként is keskeny út egyik fele le volt zárva (nálunk ez elképzelhetetlen a budapesti forgalmat ismervén), az autósok egy sorba sorakozva mentek a versenyzők mellett. Emlékeztek még a Louis de Funes filmekre? Pontosan úgy néztek ki a rendőrök. Ugyanolyan volt a ruhájuk. Rövidnadrág, rövid ujjú ing, s ugyanaz a sapka. Elég mókás volt, mintha tettem volna egy kis időutazást. Az út szélén kicsi üzletek helyezkedtek el. Az emberek egyébként egész egyszerűek. Nem sokat értenek pl. a technikához. Volt, hogy szépen elmutogattam, hogy mit kell tenni a fényképezőgéppel, hogy fotó is készüljön, de nem igazán sikerült megnyomni azt a pici gombocskát. De azért a jóindulat és a jó szándék megvolt. Azt nem tudom, hogy ez a mai napig érvényben van-e, de akkor még engedélyezett volt a fű termesztése, természetesen csak meghatározott területen és mennyiségben. Így történt meg az többször is, hogy elszállt, mámoros figurák látványától hemzsegett a part, az utca, a kapu stb. A ruházatuk vagy tradicionális gyönyörű textilekből készült, szőttes ruhák, vagy teljesen európaiak. A Francia gyarmat szerepét is betöltő szigeten ugyanis miden napi látvány, hogy az emberek a párizsi divatmárkák sokaságát hordják magukon. Hatalmas ékszerek, nyakláncok, gyűrűk ékesítik testüket. Nekem elég furának tűnt, hogy abban a rekkenő hőségben rendesen fel vannak öltözve az emberek. Vannak olyan helyek a szigeten, ahová nem illik könnyed öltözékben menni, ez lehet egy bank, egy áruház (meglepő, de Match élelmiszer bolt volt a szigeten), de akár egy partszakasz is.
Utazásom során a sziget leghosszabb pálmafasorát is volt alkalmam megcsodálni. A pontos történetet nem tudom, de valamikor sokkal hosszabb volt, csak elpusztította egy hurrikán, s azok ahelyett lettek ültetve a mostanra lassan égig érő fák. Az út mentén láttam még egy különös temetőt. Fekete-fehér kockás volt minden síremlék.

Az ámulatba ejtő naplementék narancsvöröse utánozhatatlan. Ahogy a nap eltűnik az óceánban, mint a mesékben, amikor egy fényes korong hagyja el az égboltot, s veszik a habok mélyén. Az ég csillagai nagyon közel vannak, s tisztán kivehetők.

Az éji zene kihagyhatatlan élmény, amit az állatok produkálnak. A karibi szigetvilágot nem lehet egyszerűen leírni. Ez a térség végérvényesen rabul ejti szívüket, és többé nem ereszti, egyszerűen imádni lehet. Ha valamikor arra járnátok érdemes megnézni a Chateaux-öblöt, a Carbet-vízesést, a Napóleon-erődítményt, és a Murat-kastélyt.
A parton rengeteg kagyló található kisebb-nagyobb méretben. A helyi lakosok naponta többször kisétálnak a homokos partra és felszedik a szebbnél szebb kagylókat, amiket fonott kosárkába téve, befóliázva árulnak. A szigeten mindenféle csecsebecsét lehet kapni, de sajnos ott is elég sok holmin megtalálható a "made in China" felirat.

Sajnos szörfösöket nem láttam, mert nem volt szezon. Ezt nagyon sajnálom, szívesen ki is próbáltam volna. Aki szeret búvárkodni, annak ajánlom, hogy béreljen felszerelést, az óceán élővilága utánozhatatlan. Aki elég bátor, akár saját maga is lemerülhet kagylókért, a víz alatt hatalmas méretűekkel találkozhat.