Vasárnap a Pilisbe látogattunk, hogy felkapaszkodjunk a Nagy-Kevély tetejére, s körbetekinthessünk Budapest környékének egyik legszebb kilátóhelyéről. Gyönyörű januári időjárás volt aznap, hét fok közeli hőmérséklet, ragyogó napsütés. Bepakoltunk hátizsákunkba, s nekivágtunk túránknak. A reggeli órákban a HÉV csillaghegyi megállójából indultunk neki kalandunknak.

A túraútvonal: Csillaghegy - Róka-hegyi kőfejtő - Ezüst-Kevély - Nagy-Kevély

A táv: kb. 12 km

Az első szakasz a kiépített utcákon haladt át. A piros turistajelzést követve viszonylag rövid idő alatt egy kis ösvényen kezdődött meg az útvonal erdei szakasza. Kissé csúszott a sáros hegyi út, a sűrű erdőrészbe nem sütött be a nap. A madarak csicsergése viszont feledtette velünk, hogy a bakancsunk megtapadt sárral, s így vált egyre nehezebbé. Itt tettünk egy kis kitérőt, hogy a Róka-hegyi kőfejtőt megnézhessük. A bánya különböző udvaraiban kiépített kilátóhelyek gondoskodtak a panoráma megtekintésének biztonságáról. Már innen csodaszép a kilátás a városra, pedig itt még nem számottevő a szintkülönbség. Rövid időzés után elindultunk újra a piros túraútvonal irányába. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a régi erdei utakat benőtték a bokrok, s hogy számtalan új ház épült az elmúlt időszakban. Mivel egy túlélőtúrára kezdett hasonlítani ez az egész, így újra a házak közé, a műútra kényszerültünk egy rövid szakaszon. Megdöbbentő, hogy válság ide vagy oda, épülnek az új lakóépületek, lassan alig marad érintetlen terület Budapest környékén. 

Itt egy lankás mezőn át vezetett tovább az út az Ürömöt Budakalásszal összekötő országútig. Elég nagy volt a huzat, fújt a szél. Átérve megkezdtük a kb. 5 kilométeres - emelkedésünket a Kevély-csúcshoz. Kissé latyakos út jellemezte az első szakaszt, csordogáló apró érré duzzadó vízfolyással, de ahogy egyre feljebb értünk, immár összefüggő hótakaró borította szakaszok is tarkították utunkat. A nap ragyogóan sütött, az égbolt égszínkéken pompázott. Az első útkereszteződésnél jobbra látható a 3-as határkő. 1923-ban állították és (Buda)Kalász, Üröm és (Pilis)Boros Jenő településeket jelzi.

Mi itt nem a kijelölt útvonalon haladtunk tovább, hanem a kőbánya felé. Itt a nagydarab kődarabok vadregényessé tették a tájat. Az ezüsthegyi homokkő oligocén korú, tengeri üledék. Színe rozsdavörös, ezüstös, fehéres, néhol sötét sárgába hajló, fagyálló kőzet. Régen malomkövek és köszörűkövek is készültek belőle. Feldolgozása ma is kézi megmunkálással, hasítással és faragással történik.

Itt megálltunk enni és kifújtuk magunkat. A nap melegítette az arcunkat, az étel a friss levegőn sokkal jobban esett, mint bárhol máshol. 

A kőfalon felkapaszkodva, a hegygerincen át jutottunk újra a kijelölt útvonalra. Az Ezüst-hegyről, amely 415 méter magas, csodaszép volt a kilátás. Mivel szép tiszta volt az ég, egész messzire el lehetett látni. A fenyőerdőben sétálva a szél hangja kellemesen susogott fülünkbe, békésen ringatóztak a fák csúcsai ide-oda. Ligetes, füves, köves úton kapaszkodtunk felfelé. Balra kitekintve több kilátópontról tekinthettünk az alattunk lévő tájra. A nap ragyogó fénye bekúszott a fák közé, néhol teret hagyva a hónak. A Nagy-Kevély felé közeledve meglehetősen erős emelkedő jött, de megérte felmászni, hiszen a környék egyik kiemelkedően szép látképe tárulhatott elénk.

Az út olyan sok szép látnivalót tartalmazott, hogy szinte észre sem vettük, hogy felértünk a hegy tetejére. A tiszta, még mindig káprázatosan szép kék égbolt, a zöldellő táj (igen ez fölöttébb furcsa januárban) elfeledtette velünk, hogy milyen hónapot is írunk. Sok, szép és izgalmas képet sikerült készítenünk. A szél, mint minden alkalommal ismét fújt a Nagy-Kevély tetején. Nem is emlékszem olyan alkalomra, amikor ezen a hegyen szélcsend lett volna. A Nagy-Kevély egy 534 méter magas sasbérc a Pilis hegységben. A csúcsról, és a közeli sziklákról csodálatos panoráma tárult a szemünk elé, körbenézve megcsodálhattuk a Duna enyhén kanyargó folyását, valamint a Pilis és a Budai-hegység jelentős csúcsait.

Kis pihenő és fotózás után elindultunk visszafelé. Az út innentől kezdve nagyon rövidnek tűnt, alig több, mint egy óra alatt a HÉV megállóban találtuk magunkat. A budapesti ember szinte minden nap látja a budai oldal felől magasló hegyeket, de többségük nem is gondolja, hogy bármelyik csúcsát akár egy nap leforgása alatt meghódíthatja. Érdemes rászánnunk az időt, mert felejthetetlen élményt nyújt egy ilyen túra messze a város zajától, mégis oly közel.